Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csődbiztos a kormány élén?

Medgyessy Péter választási kampányban a Pilvax kávéházban tette közé "Egyetértésben a nemzettel!" című vitairatát, mely szerint az 1,2 millió hektáros erdőtelepítési program részeként 300 ezer hektár erdőt telepít az új kormány. Tette ezt annak ellenére, hogy a szakmai közösség minden tagja tudja, hogy Trianon óta - ami több, mint 83 éve volt - összesen 700 ezer hektár új erdőt sikerült telepíteni - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Borkó Károly fideszes országgyűlési képviselő Nyíregyházán.


Dátum: 2004-02-26 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:53.748195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Majd a "Cselekedni most és mindenkiért" címen beterjesztett kormányprogram már megfeledkezik a nagyvonalú ígéretről. Egyszer sem szerepel benne az erdő szó, s már csak a "Százmillió fa" című programot tartalmazza, azt is az évtized végéig. Sehol az 1,2 millió hektáros program, sehol a 300 ezer hektárnyi telepítési vállalás - mondta a honatya. Évente mintegy 250 millió darab csemetét állítanak elő, s ennek 85-95 %-át el is telepítik. Ebben az esetben a szociál-liberális kormány a 2004-es költségvetésben programjának "megfelelően", beváltotta ígéretét, hiszen nemzeti forrásból, külön soron, erdőtelepítésre egyetlen fillért sem kíván fordítani. Erdőtelepítést a magyar gazdálkodók a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretében a szigorúan csak mezőgazdasági, elsősorban szántó területek erdősítésére, pályázati úton vehetnének igénybe. Ez a költségvetés számai szerint 2,014 milliárd forint.

- Ezzel kapcsolatban az a probléma, hogy a Nemzeti Vidékfejlesztési tervet még nem fogadta el az unió, a kifizető ügynökség akkreditációja sehol sem tart, e forrásnak az elérése a 2004-es évben teljességgel reménytelen. Az uniós támogatáshoz legkorábban 2005 februárja táján juthat az erdőtelepítő. A pályázatok sikeressége a legjobban pályázó régebbi tagok esetében is csak 75-85 %. Az új belépők 50-60 %-nál nem szoktak jobban teljesíteni. Az erdőtelepítések sikerességét, azok minőségét alapvetően befolyásolja, hogy milyen azok ápoltsága, művelése. Ez hosszú távú, de busásan megtérülő befektetés. Az ezt a célt szolgáló művelési egységárakat drasztikusan csökkenti a kiszivárgott támogatási rendelet tervezete. A megvonás mértéke eltérő, de legtöbb esetben harmadára, jobb esetben csak" alig felére csökkennek a támogatási mértékek. Emlékezzünk csak! Mit mondott Medgyessy Péter az ez évi költségvetésről: 2004 a beruházások, az építkezés éve lesz. Ehhez képest most véglegesítették a 185 milliárdos Draskovics-Medgessy nevével fémjelzett megszorító csomagot. Mert milyen bankár az, aki nem képes stratégiában gondolkodni, a máért oda dobja a jövőt ?! - tette fel a kérdést a képviselő. Hozzátette: az ilyet csőd biztosnak hívják. A csődmenedzseléshez ért, ha nem talál, hát csinál. 2004-ben országosan 300 hektár új erdő telepítésére szán pénzt a kormányzat. 2001-2002-ben ennek Szabolcsban több mint tizenegyszeresét, de még 2003-ban is több, mint hétszeresét csinálták. A drasztikus Draskovics-féle elvonások következtében az országban 70-80 millió csemetét kell majd tűzre vetni. A kár minimum 1-1,5 milliárd forint. A telepítések esetleges újbóli, az EU elvárásainak is megfelelő szintre hozatala csak a csemetetermelés újbóli felfuttatásával, több év alatt lehetséges. A mostani rossz döntéseknek még évekig isszuk majd a levét.

- Mivel a magán erdőgazdálkodók kimaradtak a megállapodásból, ezért fontolgatják, hogy szombaton Vásárosnamény mellett, a 41 számú közlekedési úton ismét demonstrálnak - mondta a tájékoztató után a fidesz.hu-nak Borkó Károly.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek