Hidegzuhany Balassagyarmatra?
Nem csak az utóbbi napok esős, zord időjárása, hanem a február 19-én csak a második szavazás során elfogadott 2004. évi költségvetés is hidegzuhanyként hat a város lakosságára - mondta tegnap Herczeg Hajnalka fideszes önkormányzati képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke. Hozzátette: még a szocialisták városi koalíciós partnerei, az SZDSZ és a Zöld Demokraták sem értettek egyet a jövőbeni pénzügyi tervekkel. Minimális minősített többségen, mindössze tíz szavazaton múlt a költségvetés elfogadása, amely az ellenzék szerint a csőd felé viszi a várost.
Dátum: 2004-02-26 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:54.042634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Herczeg Hajnalka elmondta, hogy a főösszeg jelentősen csökkent, a nagyberuházások (kórház, csatornázás) "kifutottak", s a csökkent összeghez képest igen magas a működési (530 millió forint) és a fejlesztési hiány (200 millió forint). 2003-ról 2004-re 300 milliós terhet cipelt magával a város, s az ez évi hiány komoly likviditási problémákat okoz. Az intézmények működtetése szinte "csontig le van faragva", a költségvetés béremelést nem tartalmaz. A megszorító politika hosszú távon tarthatatlan - emelte ki. A bevételi oldal 200-250 millió forinttal számol vagyonértékesítésből (többek közt az Ipoly-part, Óváros tér ingatlanjainak eladásával), ami egyrészt nem biztos, hogy kivitelezhető, másrészt az összeg az alapműködtetésre fordítva eltűnik, ahelyett, hogy a várost fejlesztené.
A Fidesz városi vezetői szerint a költségvetéshez fűzött intézkedési terv "kommunikációs trükk". A tervnek a költségvetés előtt kellett volna elkészülnie, ehelyett a képviselőknek csupán 50 másodpercük állt rendelkezésre a szavazás előtt a javaslatok átgondolására. A költségvetés tárgyalása kapcsán nem esett szó létszámleépítésről, szolgáltatás-csökkentésről. A bizottsági üléseken konkrétumokra lebontva sosem vitatták meg a tervezetet - hangzott el a jobboldal részéről. Az oktatási intézmények maximált osztály- és csoportlétszámai bújtatott létszámleépítést jelentenek, s nem kizárt, hogy áprilisban a megszorítások miatt akár százfős elbocsátás várható.
Még így is elmarad a Medgyessy-kormány által beígért 6,3 százalékos béremelés, hisz' a források csak a minimális működési fenntartásokra lesznek elegendőek. Külön aggasztó a helytörténeti kutató-, kiállító-, valamint képzőművészeti kiállítóhelyek racionalizálására tett javaslat. A helytörténeti gyűjtemény (Csillagház), a szerb templom galéria, a városi képtár eladása működő funkciókat szüntetne meg, amelyek újraindítása lehetetlenné válna. A néhai Lombos Márton tanácselnök által létrehozott Csillagház ráadásul a város szellemi életének jelképe is. Az egészségház körzeteinek a régi rendelőintézetbe való beköltöztetése szintén komoly szakmai megfontolást igényel. Az önkormányzati tulajdonban lévő mobilizálható vagyontárgyak értékesítése - a korábban említett, 200 milliós vagyonértékesítés felett - pedig olyan vagyonfelélést jelent, amely ellehetetleníti a város jövőjét.
Most érezhető igazán annak a böjtje, hogy a Medgyessy-kormány becsapta választóit, hisz még a 2002-es béremelést sem finanszírozta - vélekedik a Fidesz városi vezetése.
Nógrád Megyei Hírlap