A család fontosságát hangsúlyozta a pápa
Az oldhatatlan házassági köteléken alapuló család központi szerepének oltalmazására szólított fel újólag csütörtökön II. János Pál pápa. Az egyházfő a Vatikánban egyházmegyéje plébánosait, papjait fogadta a húsvéti nagyböjt kezdete alkalmából, immár hagyományos találkozó keretében, amelyen részt vett Camillo Ruini bíboros, római pápai helynök is.
Dátum: 2004-02-26 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:36:56.147502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pápa beszédében emlékeztetett arra, hogy szombaton felújítja találkozóit a római plébániákkal. Róma püspökeként az egyházfő eddig több mint 300 plébánián tett látogatást az olasz fővárosban, de gyönge egészségi állapota miatt most a Vatikánban találkozik a hívekkel. Az egyházfő újólag a családközpontúság jelentőségére hívta fel a figyelmet. Szavai szerint ezt az elvet az egyházban és a társadalomban is oltalmazni kell. A házasság és a család intézményét nem szabad a történelmi körülmények termékévé, vagy az emberi szerelem külső megjelenítésének felépítményévé lefokozni - hangoztatta. A római plébánosoknak e tekintetben nem csak erkölcsi és liturgiai feladataik vannak, de személyes és társadalmi jellegű problémákat is kezelniük kell, támogatást nyújtva a család intézményének.
MTI - fidesz.hu