Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ elítéli az Annan után folytatott brit kémkedést

A nemzetközi jogba ütközne brit ügynökök bármilyen jellegű kémkedése Kofi Annan ENSZ-főtitkár után - jelentette ki csütörtökön a világszervezet brüsszeli irodájának képviselője.


Dátum: 2004-02-26 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:36:56.761249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Andreas Nicklisch, az ENSZ-iroda helyettes vezetője ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy az Annan utáni brit kémkedésről szóló állítások nem érték teljesen váratlanul, mert mindig is gyanították.

"Ez természetesen jogellenes, ugyanakkor fölösleges is, mert az ENSZ tökéletesen átláthatóan és nyíltan működik" - tette hozzá.

Az ENSZ képviselője azután nyilatkozott, hogy Clare Short egykori nemzetközi fejlesztési miniszter, a brit kormány belső kabinetjének volt tagja, aki éppen az iraki háború elleni tiltakozásul mondott le tavaly posztjáról, a BBC rádiónak azt mondta: a brit titkosszolgálatok Kofi Annan ENSZ-főtitkár után is kémkedtek az iraki háborút előkészítő időszakban.

Nicklisch közölte, hogy Annan New Yorkban tartózkodik és még nem tájékoztatták Short állításáról, amely újabb válsággal fenyegetheti Tony Blair kormányát.

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal csak annyit közölt első reakcióként, hogy hírszerzési ügyeket soha nem kommentál nyilvánosan, de a szóvivő hozzátette: a brit kormány mindig a nemzetközi joggal összhangban jár el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek