Védelem a parazita tárcsázóprogramokkal szemben
A parazita behatoló, tárcsázós programokkal szemben a legjobb megoldás a jelszavas védelem - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Dátum: 2004-02-26 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:36:57.991891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hatóság ezt annak kapcsán közölte, hogy az utóbbi napokban megszaporodtak az NHH-hoz érkezett megkeresések arról, hogy miként védekezhetnek a magyar internetezők a parazita programok ellen.
A hatóságnak először három évvel ezelőtt jutott a tudomására az, hogy az úgynevezett tárcsázó programok a gyanútlan internetezőknek megnövelték a telefonszámláját. Az NHH és jogelődje, a Hírközlési Felügyelet ügyfélszolgálatát többségében az illetéktelen nemzetközi hívások és kisebb arányban a műholdas telefonkapcsolatok miatt keresték meg. A panaszok kivizsgálása után nyilvánvalóvá vált, hogy az internetezők maguk hozták létre - bár akaratuktól függetlenül - az emeltdíjas hívásokat.
A vizsgálatok szerint a parazita behatoló, illetve tárcsázó programok működtetői külföldi szervereket vesznek igénybe, és mire leleplezik őket, már egy újabb telefonszámról, újabb külföldi állomásról indítják világhálós támadásaikat.
Jóllehet az NHH-nak csak néhány tucatnyi bejelentésről van tudomása, mégis a megelőzésre hívja fel a figyelmet közleményében: az óvatlan kattintásoknak ugyanis több tízezer forintos telefonszámla lehet az ára.
Az NHH egyebek mellett azt ajánlja, hogy az internetező telefonszolgáltatójától rendelje meg a nemzetközi hívások kódolását. Ha a felhasználó azt hallja, hogy az általa használt modem ismét csatlakozik a világhálóra, anélkül, hogy ő kezdeményezte volna, rögtön állítsa le a számítógépet.
További javaslat, hogy ha az internetező problémát észlel, forduljon az NHH területileg illetékes irodáihoz, amelyek országszerte rendelkezésre állnak Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsen, és Sopronban.
A közlemény szerint az NHH idei piac-felügyeleti tervében kiemelten foglalkozik az internetezők és a távközlési szolgáltatók körében a jelenség visszaszorításával, illetve hatósági lépéseket tervez - a távközlési szolgáltatókkal egyeztetve - a fogyasztók érdekében.
Az NHH honlapján - www.nhh.org.hu - közzéteszi a tárcsázó programokkal kapcsolatban leggyakrabban feltett kéréseket és válaszokat.
MTI - fidesz.hu