Csőtörés: ismét vízben áll a külső Bécsi út
Elterelték a forgalmat Budapesten a Bécsi út külső részén, mert csütörtökön ismét meghibásodott egy vízcső, az úttestet elöntötte a víz; a közúti forgalmat már váltakozva sem engedik át - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Vízművek Rt kommunikációs igazgatója.
Dátum: 2004-02-26 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:36:58.865169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Péterfy Gábor ismertetése szerint a Bécsi út külső szakszán csak a tömegközlekedési járatok haladhatnak át, a személygépkocsival közlekedőket Solymár és Üröm felé terelik - mondta.
A Fővárosi Vízművek Rt. kommunikációs igazgatója elmondta: valójában nem csőtörés történt a Bécsi út 588-as számú ház előtt, hanem a töltés oldalát valaki elhordta, s ezért szétjött a vízcső, éppen úgy, mint két nappal ezelőtt.
Közölte, hogy a töltés oldalának megbontása miatt az út elindult oldalra a lejtőn. Rámutatott: ez a helyzet bármikor újra és újra előállhat, mivel a támaszték hiányában nemcsak az út mozdul meg, hanem a földben lévő vezetékek is.
"Komplex, műszaki megoldás szükséges" - jelentette ki Péterfy Gábor. Elmondta, hogy a vízművek 50 családi házban elzárta a vizet, de ideiglenesen lajtos kocsikból jutnak ivóvízhez ott lakók.
A kommunikációs igazgató közölte, hogy a vízművek akár azonnal hozzá tud látni a hiba kijavításához, de a helyzet megoldása már nem elsősorban a vízművek feladata, hanem a fővárosi és a kerületi önkormányzatnak kell döntenie a további teendőkről.
A meghibásodáshoz ugyanis az vezetett és fog is a megoldásig, hogy az útpálya oldaltartása, stabilitása egy szakaszon megszűnt, mivel a közelében földmunkákat végeztek.
Amíg az út oldaltartásával nem kezdenek valamit, addig az alatta futó csöveket, vízvezetékeket szét fogja nyomni, s a víz ismét a felszínre törhet - magyarázta.
Szerdán hajnalban a Bécsi útnak ugyanezen szakaszát hasonló ok miatt már elöntötte a víz, s le kellett zárni a forgalom elől. A közlekedés csak csütörtökön hajnalban indult meg.
MTI - fidesz.hu