Kontur Pál lesz a Fidesz munkástagozatának elnöke
Kontur Pál autószerelő lesz a Fidesz munkástagozatának vezetője, akit Orbán Viktor pártelnök pénteken mutat be a nyilvánosságnak. Szabó István, a munkástagozat titkára csütörtökön az MTI-nekelmondta: Orbán Viktor arra kérte fel Kontur Pált, hogy a bérből és fizetésből élőknek, a munkásoknak és az alkalmazottaknak Fideszen belüli tagozatát szervezze meg.
Dátum: 2004-02-26 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:00.803164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkástagozat alakuló ülése március hetedikén lesz az újpesti Ady Endre művelődési házban.
Az 1949-ben született háromgyerekes Kontur Pál autószerelőként dolgozik Budapesten, 1992 óta politizál aktívan, tagja a KDNP-nek és az MKDSZ-nek - közölte Szabó István.
Mindenképpen egy hiteles emberre volt szükségünk, ezért esett rá a választás. Ő az, aki a munka világával napi kapcsolatban van - tette hozzá.
A Fidesz tavaly május közepén lezajlott, a szervezet átalakítását célzó kongresszusa óta hét tagozat alakult. A nyugdíjas, a kulturális, az önkormányzati, a gazda- és a nőtagozat mellett, létrejött a zöld tagozat és a falusi tagozat is. A párt alapszabályában nyolc tagozat létrehozását rögzítették. A tagozatok létrehozását azért határozták el, hogy "minél több polgári gondolkodású embernek biztosítsanak kapcsolódási lehetőséget a közélethez, a kötelező párttagság előírása nélkül".
A tagozatok vezetői automatikusan tagjaivá válnak a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos elnökségének.
A nyugdíjas tagozatot Aszódi Pál, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke, a kulturálist Pálinkás József akadémikus, az Orbán-kormány oktatási minisztere irányítja, az önkormányzati tagozat elnöke Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a gazdatagozaté Faludi Sándor családi gazdálkodó, a nőtagozaté Vígh Ilona, a parlamenti Fidesz-frakció tagja. A zöldtagozatot Medgyesy Balázs vezeti, aki az előző kormány idején a környezetvédelmi tárca közigazgatási államtitkára volt, a falusi tagozat elnöke Hargitai János fideszes országgyűlési képviselő.
MTI - fidesz.hu