Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz diagnózisa és receptje az egészségügyről

Intenzívosztályra fog kerülni a magyar egészségügy - fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség egészségügyi és szociális kabinetvezetője képviselőtársával, dr. Frajna Imrével közösen, Farkas Sándor országgyűlési képviselő vendégeként tettek látogatást Szentesen és Nagymágocson. Előbbi helyszínen az egészségügyben dolgozókkal folytattak kerekasztal-beszélgetést, míg a nagyközségben választókerületi szociális kabinet alakuló ülésén vettek részt.


Dátum: 2004-02-26 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:01.214699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Amit Kökény Mihálynak nem sikerült elvégeznie az egészségügy területén, azt a Medgyessy-kormány új pénzügyminisztere most egy tollvonással bevégzi - mondta bevezetőként Selmeczi Gabriella országgyűlési képviselő. A Fidesz politikusa a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az idén a szakminiszter előterjesztésére már 50-70 milliárdot vontak el a betegektől és szerinte így a magyar egészségügy intenzívosztályra fog kerülni. A bajt csak tetézi, hogy a kórházaktól elvont havi két százalékra, megérkezett a Draskovics-csomag is Ez újabb 10 milliárdokkal csökkenti az egészségügyi keretet. Ahhoz, hogy a kórházak életben maradjanak, minimum az elvont összegeket kellene visszaadni. Ilyen körülmények között pedig a fejlesztés szinte lehetetlen. A nagyobbik ellenzéki párt megoldást segítő javaslatait a kormány és a szocialista képviselők rendre lesöprik az asztalról - mondta az ellenzéki politikus.

Selmeczi Gabriella utalt rá, hogy az MSZP-vezette kormány azzal érvel, hogy ők már egyszer adtak nagyobb mértékű béremelést az egészségügyben dolgozóknak. A Fidesz által is támogatott, átlagosan ötven százalékkal emelt bérek reálértéke azonban mára a töredékére olvadt. Hiszen az orvost, az ápolót, a védőnőt éppúgy sújtja a növekvő infláció, a gáz, az élelmiszer, és a gyógyszer árának emelése, az otthonteremtési támogatások visszavétele, mint bárki mást. Az uniós csatlakozásunk pedig magában hordozza annak a veszélyét, hogy a fiatal magyar orvosok vonzó ajánlatokat kapnak a külföldi munkára. A hazai orvosok fizetése képtelen lépést tartani az uniós javadalmazással, ezért sürgős tennivaló van ezen a téren - mutatott rá a képviselőnő.

Selmeczi Gabriella négy pontban ismertette pártja javaslatát az egészségügy rendbe tételére. Eszerint pótolni kell az elvont milliárdokat, vissza kell verni a Draskovics-csomag egészségügyet sújtó pontjait, létre kell hozni a nemzeti kerekasztal tárgyalást a magyar egészségügyi dolgozók megtartására. Végül pedig, ami a Fidesznél nem is mai keletű kezdeményezés, a szocialista kormány kössön megállapodást a nagy gyógyszergyártó cégekkel az árak mérséklése érdekében.

Mint elhangzott: a Fidesz úgy gondolja, hogy a Medgyessy-kormány egészségügy politikája nagyon durva eredményeket fog még hozni. Dr. Frajna Imre a későbbiekben Kökény Mihály és politikai államtitkárának azon nyilatkozatait idézte, amelyben maximum 8 százalékos gyógyszer-áremelést helyeztek kilátásba. Ehhez képest elég furcsa, hogy egy néhány napja közzétett KSH adat szerint, csak januárban átlagosan 16 százalékkal emelkedtek az árak. Ám az átlagban, sajnos százszázalékos emeléseket is tapasztalhattak a betegek. Ellentétben a miniszterelnöki magyarázkodással - folytatta a gondolatait dr. Frajna Imre -, ez a húzás most nem a gyártók számlájára írandó. Hangsúlyozta: ha a hosszú távú megállapodást életben tartják, akkor is csupán négy százalékkal emelhették volna a gyógyszerek árait, mivel abban a mindenkori infláció kétharmadát fogadták el emelhető összegként a felek. Az ellenzéki honatya szerint ez tűrhetetlen állapot, ezért szerinte haladéktalanul véget kell vetni ennek a politikának az egészségügyben.

R. J., szentes.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek