Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessyéknek nem fontos a kultúra

Amit a Medgyessy-kormány mond, annak a fele sem igaz: míg korábban a kultuszminisztérium büdzséjének húszszázalékos emeléséről szónokoltak, most kiderült, hogy még a várt infláció mértékét sem haladja meg a növekmény - áll a Fidesz kulturális bizottságának közleményében.


Dátum: 2004-02-26 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:02.424113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Amit a Medgyessy-kormány mond, annak a fele sem igaz. Hiller István kultuszminiszter néhány napja egy interjúban még azt állította, hogy a minisztérium költségvetése több mint 20 százalékkal emelkedik. Ezzel szemben Szilvásy György, a tárca közigazgatási államtitkára mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy csupán 6,5 százalékkal emelkedik.

A kulturális minisztériumban a beruházások már az eredeti tervezet szerint is jelentősen csökkentek. A 2002-es esztendőhöz viszonyítva a múzeumi rekonstrukciókra jutó támogatás 3 milliárd 650 millió forintról 2004-ben 1 milliárd 550 millióra csökken.

A Nemzeti Örökség Program támogatását 2003-ban és 2004-ben is 60%-kal csökkentették, így a 2002-es közel 2 milliárdos támogatás idénre 320 millióra apadt. Leginkább az egyházi műemlékek felújítására szánt keretet csökkentették, a 2002-es 3 milliárd forint helyett csak 500 millió forintot fordítottak erre a célra 2003-ban és 600 milliót 2004-ben.

Hiller Isván a 2004. évet a közművelődés évének nyilvánította. Ezután a könyvtárak és művelődési házak fejlesztésére szánt támogatás legalább 50 százalékkal csökken.

Bizonytalanná válik a kulturális intézmények sorsa is. Csak az áfatörvény módosítása kb. 2 milliárd forintot vett el a színházaktól, 452 milliót a könyvtáraktól, 120 milliót a fesztiváloktól, 100 milliót a közművelődési intézményektől.

Mára mindenki számára világossá vált, hogy a kultúra a Medgyessy-kormány költségvetésének egyik nagy vesztese. A Draskovics-csomag újabb milliárdokat von el a tárcától. Arra azonban nem ad nyílt és egyenes választ a tárca, hogy melyik terület milyen újabb megszorításokra számíthat. Éppen ezért a Fidesz kezdeményezi Hiller István miniszter Kulturális Bizottság előtti meghallgatását, ahol a megszorításokról végre a nyilvánosság előtt is beszámolhat.

Budapest, 2004. február 26.

Halász János

Kulturális és Sajtó

bizottság alelnöke

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek