Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szolnoki fideszesek nem fogadták el a 2004-es költségvetést

Szolnok önkormányzata 19,2 milliárd forintos bevétellel, illetve 19,8 milliárd forintos kiadással, valamint 627 millió forintos hiánnyal elfogadta idei költségvetését. A pénzügyi program alapján 2004-et a várost vezető szocialisták a beruházások évének tartják, az ellenzéki Fidesz szerint viszont a bizonytalan bevételek esztendejével kell számolni.


Dátum: 2004-02-26 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:03.598925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balla György a Fidesz-frakció véleményét tolmácsolva a bizonytalanság költségvetésének minősítette a 2004-es pénzügyi programot, mert főleg a várható bevételek befolyását nem látják biztosítottnak.

A Fidesz egyébként több módosító indítványt terjesztett be, többek között a nagyon magas költségvetési hiány csökkentésére, a közalkalmazottak valódi béremelésére, valamint a lakókörzetek szépítésére, de ezeket a testület leszavazta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek