Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tej után a tejfölt is hamisítják

Tisztességtelen piaci magatartás miatt indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal egy ismert magyar tejipari gyártó ellen - értesült a HavariaPress. A Csongrád megyei székhelyű cég ellen a múlt pénteken érkezett panasz a versenyhivatalhoz.


Dátum: 2004-02-26 20:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:04.742209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bejelentés szerint a cég által gyártott tejfölökből kivonták a tejfehérjét, amit növényi zsiradékkal pótoltak. Emiatt viszont, a jelenlegi magyar és uniós szabályok szerint a forgalmazó nem használhatná a kérdéses termékekre a tejföl megjelölést. A hírügynökség információi szerint a Gazdasági Versenyhivatal rövidesen a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez továbbítja az ügyet.

Tavaly hasonló ügy miatt ugyanezt a céget ötmillió forintra bírságolta meg a Fogyaszóvédelmi Főfelügyelőség, mivel a vásárlók megtévesztésével hoztak forgalomba tejnek nem nevezhető reggeli tejitalt. A tejespultokon forgalmazott, s a valódi tejekhez megtévesztésig hasonló csomagolásban értékesített termékekről a felhasználók csak a főzéskor illetve a sütéskor vették észre, hogy a belőlük készült ételek íze és állaga nem is hasonlít az eredetihez, ugyanis a tejből kivont fehérjét és kalciumot különböző növényi eredetű adalékanyagokkal pótolták.

Forrás: HaavariaPress, hirtv.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek