Short kitart állítása mellett az Annan utáni brit kémkedési ügyben
Kitartott az ENSZ-főtitkár utáni brit kémkedésről közölt állításai mellett csütörtök esti nyilatkozatában Clare Short egykori brit nemzetközi fejlesztési miniszter, akinek már aznap reggel is elhangzott kijelentését a kormányfő felelőtlennek minősítette.
Dátum: 2004-02-27 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:06.841400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Short - valóságos bombát robbantva a brit belpolitikai életben - először csütörtök reggel, a BBC rádióban jelentette ki, hogy a brit titkosszolgálatok lehallgatták Kofi Annan ENSZ-főtitkár beszélgetéseit az iraki háború diplomáciai előkészítésének időszakában.
Tony Blair miniszterelnök éppen aznap tartott szokásos havi nemzetközi sajtótájékoztatóján nem volt hajlandó sem cáfolni, sem megerősíteni az állítást, mondván: a hírszerzési szolgálatok munkáját semmiféle módon nem kommentálhatja a szolgálatok és az ország biztonságának veszélyeztetése nélkül. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez "semmiképpen sem jelent beismerést", és rendkívül felelőtlennek nevezte egykori miniszterének kijelentéseit.
Clare Short azonban a BBC tévé Newsnight című aktuálpolitikai hírmagazinjának csütörtök éjjeli adásában megismételte reggeli állítását, és "fellengzős elterelő hadműveletnek" nevezte a miniszterelnök vele kapcsolatos kijelentéseit.
Short cáfolta, hogy a Kofi Annan utáni brit kémkedés feltárásával veszélybe sodorta volna a titkosszolgálatokat.
Hozzátette: az ENSZ-főtitkár megfigyelését semmiféle brit nemzetbiztonsági érdek nem indokolta.
Kijelentette, hogy látta a főtitkár telefonbeszélgetéseiről készült átiratokat, és egy ideig azon volt, hogy értesíti Annant, de aztán mégis jobbnak látta, ha a nyilvánossághoz fordul.
A brit kormány lehallgató központjának (GCHQ) egyik volt szakfordító munkatársa, Katharine Gun már tavaly kiszivárogtatott egy elektronikus levelet, amelyben az Egyesült Államok a Biztonsági Tanács tagjainak titkos megfigyeléséhez kért brit segítséget az iraki háború előtti vita idején.
Az amerikaiak azt remélték, hogy a brit kémszervezet segítségével meg tudják könnyíteni a háborúhoz szükségesnek tartott, végül soha meg nem született új ENSZ-határozat elfogadtatását. Az azonban még a volt GCHQ-alkalmazott kiszivárogtatásából sem derült ki, hogy a britek a főtitkár után is kémkedtek volna.
A Gun ellen államtitoksértés vádjával indult brit bírósági eljárás - meglehetősen rejtélyes körülmények közepette - éppen egy nappal Short állításainak elhangzása előtt maradt abba, miután a vád váratlanul és részletes magyarázat nélkül közölte, hogy nem terjeszti elő bizonyítékait. Az eljáró bíró ezután felmentő végzéssel beszüntette a pert.
MTI - fidesz.hu