Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolcvan munkagép a budapesti utakon

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. nyolcvan munkagéppel folyamatosan tisztítja a fő- és tömegközlekedési útvonalakat, hidakat, felüljárókat, valamint a lakosság közellátását és egészségügyi ellátását biztosító intézményekhez vezető mellékútvonalakat - közölte péntek hajnalban Szegedi Péter, a társaság szóvivője.


Dátum: 2004-02-27 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:07.133846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budapesten csütörtök este nyolc órakor kezdődött intenzív havazás, amely a hajnali órákban is tartott. A főutak kissé hókásásak. Az FKF munkagépei még nem jutottak el a mellékútvonalakra, azok takarítását csak a havazás elállta után kezdik meg. A hajnali fél négy körüli állapotok szerint az autóbuszok lassabban ugyan, de el tudnak indulni még a hegyi útvonalakon is.

Szegedi Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy ismét téli útviszonyok uralkodnak, ami a közlekedés résztvevőitől - különösen a járművezetőktől - fokozott körültekintést követel. Külön kérte, hogy a házfelügyelők, a magánház-tulajdonosok, házkezelőségek folyamatosan síkosságmentesítsék, tisztítsák meg a hótól az ingatlanjaikhoz tartozó járdákat a gyalogosbalesetek elkerülése érdekében.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. péntek reggel 6 órától kézi hómunkásokat vesz fel. A reggel 6 és 14 óra között végzendő munkáért - amelyre a kerületi szolgáltatási csoportoknál lehet jelentkezni - nettó 2200 forintot fizetnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek