Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-Konvent - Szájer József személyes honlapot indított

Európa Napja, vagyis május 9. alkalmából az EU Konventjével foglalkozó személyes internetes honlapot indított Szájer József fideszes országgyűlési képviselő, a konvent egyik magyar tagja.


Dátum: 2002-05-09 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:45.926787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eukonvent.hu címen elérhető honlapot bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Szájer József elmondta: az EU jövőjét megvitató konvent tevékenységéről, összetételéről, terveiről, vitapontjairól egyaránt naprakész információkat kívánnak közzétenni. A tervek szerint havonta élő internetes fórum lesz az oldalon.

Szájer József utalt arra, hogy a konvent az unió első olyan intézménye, amelyben Magyarország lényegében teljes jogú tagként van jelen, és vesz részt a döntéshozatalban.

- Fontos, hogy aktív és határozott legyen a magyar részvétel, hiszen hozzá akarunk járulni egy hatékony, működőképes, az európai értékek képviseletére képes Európai Unió kialakításához - fogalmazott Szájer József.

A képviselő lényegesnek nevezte azt is, hogy a magyar polgárok számára nyilvánossá tegyék a konvent tevékenységét, hiszen Magyarország néhány éven belül EU-tag lesz, és népszavazást is rendeznek a csatlakozásról.

Szájer József tájékoztatása szerint a konvent három magyar tagja közül a parlament által delegált két képviselő, Vastagh Pál (MSZP) és ő maga előreláthatólag folytatja munkáját az uniós testületben, a kormányt jelenleg képviselő Martonyi János külügyminisztert pedig az új kabinet delegáltja váltja fel.

A fideszes politikus azt szeretné, ha honlapján a másik két magyar konventtag is megjelentetné észrevételeit.

Kapcsolódó elemek