Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét elhalasztották a Rosetta indítását

Másodszor halasztották el pénteken annak az Ariane-5 típusú hordozórakétának az indítását, amelynek a Rosetta európai üstököskutató szondát kell a világűrbe emelnie a Francia Guyanához tartozó Kourou űrközpontból.


Dátum: 2004-02-27 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:08.351914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Űrügynökség (ESA) jelentése szerint ezúttal technikai problémák miatt fújták le a startot. Az utolsó műszaki ellenőrzés során észrevették, hogy az üzemanyag-főtartály szigetelőanyagáról levált egy darabka. A mérnökök nem minősítették ugyan nagyon súlyosnak ezt, de jobbnak látták, ha eltekintenek az indítástól.

Csütörtökön felsőlégköri viharok miatt állították le a visszaszámlálást. Franco Bonacina, az ESA szóvivője közölte: a kilövés újabb időpontját később tűzik ki. Az úgynevezett indítási ablak, amelynek az időszakában az űreszközt el lehet indítani úti célja felé, még 20 napig nyitva áll.

Az ESA szondája a tervek szerint 2014-ben éri el a Csurjumov-Geraszimenko üstököst. A nagyszabású nemzetközi űrvállalkozásban magyar tudományos kutatóintézetek is részt vesznek.

Az üstökös közelébe érve a szonda két részre válik szét, egyik egysége (orbiter) az üstökös körül kering, a másik, a Philae robot pedig leereszkedik az üstökös magjának felszínére.

Eredetileg tavaly januárra tervezték az expedíció elindítását, de az Ariane-5 hordozórakétával támadt műszaki gondok miatt akkor meg sem próbálkoztak a starttal, és átmenetileg felfüggesztették a Rosetta-program megkezdését. Emiatt új célpontot is kellett keresni, az eredetileg kiszemelt Wirtanen üstökös helyett, és így esett a választás a sok tekintetben hasonló, 1969-ben felfedezett Csurjumov-Geraszimenko üstökösre.

A magyar tevékenység döntő hányada a Philae leszállóegységhez kapcsolódik. A legnagyobb feladat az egység központi számítógépének kifejlesztése volt, amit a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetben (RMKI) végeztek el. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szélessávú Hírközlő Rendszerek Tanszékén a Philae fedélzeti ellátó és energiaelosztó rendszertervét készítették el. A KFKI Atomenergia Kutatóintézet (AEKI) munkatársai két tudományos műszer tervezésében és elkészítésében vettek részt. Az RMKI a Rosetta orbiterre kerülő, öt különböző érzékelőt tartalmazó plazma mérőrendszer létrehozásában is vállalt feladatot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek