Draskovics áldozata a Sapientia egyetem is
Nehéz helyzetbe kerül a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem a Draskovics Tibor pénzügyminiszter által előterjesztett megszorító intézkedések miatt, hiszen az oktatási intézménynek az eredetileg tervezett 1894 millió forint helyett 380 millió forinttal kevesebből kell gazdálkodnia - olvasható a Krónika pénteki számában.
Dátum: 2004-02-27 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:09.508016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap ismerteti a Draskovics-csomag megszorító intézkedéseit, amelyek értelmében a határon túli magyaroknak szánt támogatásokat is csökkentik. Eszerint kevesebb jut majd az Illyés Közalapítványnak, az Apáczai Közalapítványnak és az Új Kézfogás Közalapítványnak.
Az egyik legsúlyosabb megszorítás azonban minden bizonnyal a Sapientia erdélyi magyar magánegyetem költségvetését érinti, amelyet 380 millió forinttal csökkentenek. A kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kiadásokat is kurtítják 37,5 millió forinttal. A csángó magyarok kulturális támogatására szánt összeg - amely évek óta évi 100 millió forintot jelent - az idén 20,4 millió forinttal lesz kevesebb. A Krónika jó hírnek tekinti ugyanakkor, hogy a költségcsökkentések nem érintik a határon túli magyar gyermek- és ifjúsági szervezeteket és ernyőszervezeteket, valamint a határon túli magyarok informatikai támogatását. Ez utóbbira az idén 300 millió forintot irányoztak elő. "Együtt sírunk, együtt nevetünk" - jellemezte a helyzetet az erdélyi napilap érdeklődésére Laborczi Géza, az Illyés Közalapítvány kuratóriumi titkára. "Bármennyire is sajnálatos az elvonás ténye, az anyaországiaknak és a határon túliaknak egyaránt tudomásul kell vennünk azt a gazdasági helyzetet, amelybe az ország jutott" - szögezte le. Laborczi elmondta: kezdeményezte az IKA kuratóriumi ülésének összehívását jövő szerdára.
A kuratórium a megvonásokat tovább háríthatja az alkuratóriumi keretekre, a központi stratégiai keretekre, vagy differenciálhat, azaz újragondolhatja bizonyos programok kiírását, illetve átütemezheti a programokat úgy, hogy azok a legkisebb károsodást szenvedjék - tájékoztatott a lehetőségekről a titkár.
Ami a Sapientiát illeti, Kató Béla, az egyetem működését felügyelő Sapientia Alapítvány elnöke így nyilatkozott a lapnak: térdre kényszerítik az egyetemet, hiszen az eddiginél húsz százalékkal kevesebből kell gazdálkodnia. Kató szerint ezek után kétségessé vált, hogy az egyetem egyáltalán képes lesz-e fennmaradni. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Krónikának kifejtette: nem kellett volna csökkenteni a támogatásokat, hiszen azok nem képeznek akkora tételt, hogy jelentősen befolyásolhatnák a magyar költségvetést, megvonásuk viszont rendkívül nehéz helyzetbe hoz egyes határon túli magyar intézményeket. Hozzátette: nem utolsó sorban az RMDSZ közbenjárására sikerült némileg enyhíteni a megszorításokon.
MTI - fidesz.hu