Pengeváltás a gazdatüntetésről
A megyei önkormányzati többség még a legapróbb lépést sem tette meg annak érdekében, hogy a kormányt tájékoztassa a Békés megyei agrárhelyzetről — áll a Fidesz megyei szervezetének közleményében.
Dátum: 2004-02-27 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:10.979796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz megyei választmánya legutóbbi ülésén napjaink legnyomasztóbb problémájáról, a mezőgazdaságról közleményt fogalmazott meg. Ebben leszögezik, hogy egyetértenek a gazdákkal. Szerintük a Varga Zoltán vezette megyei önkormányzati többség még a megye lakosságának jelentős részét érintő legapróbb lépést sem tette meg annak érdekében, hogy a kormányt tájékoztassa a Békés megyei agrárhelyzetről és a gazdák ellehetetlenüléséről. Előzőleg, például már tavaly ősszel támogatnia kellett volna a Fidesz által kezdeményezett, a mezőgazdaság helyzetét megvitató rendkívüli közgyűlés összehívását. Hangsúlyozzák: sem az MSZP—SZDSZ kormány, sem pedig az MSZP—SZDSZ megyei vezetés nem állt a segítséget kérő gazdák mellé. A Fidesz álláspontja, hogy az MSZP—SZDSZ felelőssége, hogy mára a magyar mezőgazdaság idáig jutott. Felszólítják a kormányt, hogy végre tegye meg a szükséges lépéseket.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
fidesz.hu