Alku a következő kormány számlájára
A költségvetés nem spórol, hanem adósságot növel és a következő kormány számlájára alkuszik. A jövőt adják el, élik fel - jelentette ki Pokorni Zoltán egy tegnap esti fórumon. A Fidesz alelnöke szerint a jobboldal még nem áll készen arra, hogy átvegye az ország irányítását, mivel ma már nincs meg a nemzeti oldal majdnem teljes egysége. - Ennek az évnek a legfontosabb politikai feladata, hogy a nemzeti oldal egységét újrateremtsük - mondta.
Dátum: 2004-02-27 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:11.862772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke csütörtök este lakossági fórum keretében tartott előadást Magyarország helyzetéről. A hallgatóságot legjobban a gazdaságot érintő kérdések foglalkoztatták.
Pokorni előadását a Draskovics-csomag 185 milliárd forintos megszorításának részletezésével kezdte. - Az így befolyó összeg az államadósság kamatterhének növekedésének fedezésére kell - szögezte le. - Tavaly 770 milliárd forintot kellett az államadósság kamataira kifizetni, idén ez 130 milliárd forinttal több. Ez egyértelműen a rossz gazdaságpolitika következménye. Nem spórol a költségvetés, hanem adósságot növel és a következő kormány számlájára alkuszik. A jövőt adják el, a jövőt élik fel. Magyarország úgy indul neki az idei évnek, hogy nincs gazdasági terve, nincs költségvetése, mert a tavaly elfogadott költségvetés egyetlen kiindulópontja sem igaz már - fejtette ki Pokorni, hozzátéve: ez a költségvetés 7 napos korában, január 7-én megbukott, de a kormány a homokba dugta a fejét.
- A kabinet négy eszközzel operál. Az első: irtózatos mennyiségű pénzt vettek fel államadósság formájában. Kimondani könnyű (2600 milliárd forint), elképzelni szinte lehetetlen. Kádár János egy évtized alatt vett fel ennyi pénzt. Minden második adóba befizetett forintunk arra megy el, hogy a felvett államadósságnak csak a kamatait törlesszük, amelyett a bankok, vagyis a bankárok vesznek fel - hangsúlyozta Pokorni.
- A második: a privatizáció keretében Magyarországon minden eladó, olyan nagy cégek is, amelyeket Nyugat-Európában nem szoktak áruba bocsátani. A vasút egy részét, a postát, a villanyvezetéket a fejünk fölött, a gázvezetéket a földünkben. Nem marad egyetlen pénzintézet sem állami tulajdonban - valószínűleg Paks is csak az üzemzavar miatt maradt meg - vélekedett. "A kedvencem az, hogy eladásra kínálják Magyarország széndioxid kibocsátásának föl nem használt részét. Ismeretes, hogy a kiotói egyezmény értelmében, minden országnak van egy kvótája, hogy mennyi füstöt bocsáthat ki a légkörbe. Amit nem használ föl azt eladhatja más országnak. Ma, ezt is árulja a magyar állam" - folytatta Pokorni.
- A harmadik: az adócsökkentés keretében az SZJA kis mértékben csökkent - 2 százalékkal -, az egészségügyi hozzájárulás egyharmadával nőtt, megszüntették az adómentességet a nyugdíjjárulék befizetésekor. A legsúlyosabb teher azonban az ÁFA, amit mindenkinek meg kell fizetnie - szögezte le a pártelnök.
- Negyedik: a minisztériumokból 8000 embert akarnak elbocsátani. De ez úgy működik - s erről mindenki hallgat -, hogy az oktatási minisztériumból például elbocsátanak 100-150 embert, de mellette létrehoznak egy 240 fős közhasznú társaságot, egy "árnyékminisztériumot" - hangsúlyozta Pokorni Zoltán, aki kérdésre válaszolva - eredményezheti-e az EP-választás a kormány távozását - kifejtette:nyilvánvaló, hogy az ellenzék meg tud buktatni egy minisztert, kormányt azonban nem az ellenzék buktat, hanem maga a kormány. - Ez akkor következhet be, ha az MSZP-sek közül 10 ember azt mondja, hogy ehhez nem asszisztál tovább. Én most nem látom ezt a 10 embert - mondta a politikus.
A Fidesz alelnöke az előadás végén annak a véleményének adott hangot, miszerint a jobboldal még nem áll készen arra, hogy átvegye az ország sorsának irányítását. - Egy nagyon fontos érték, ami a kezünkben volt két évvel ezelőtt - a Fidesz - MDF összefogás, a nemzeti oldal majdnem teljes egysége - ma nincs meg. Külön úton jár a Fidesz, az MDF, és harmadik erőként megjelent a Jobbik is. Ennek az évnek a legfontosabb politikai feladata, hogy a nemzeti oldal egységét újrateremtsük - zárta beszédét.
Kisberk Szabolcs, Magyar Nemzet