Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járai: Minél előbb eurót

Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke tegnapi egész napos szegedi programja során kijelentette: fontosnak tartja az euró mielőbbi bevezetését.


Dátum: 2004-02-27 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:12.180777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jegybank és a Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei szervezetének rendezésében tegnap egynapos látogatásra Szegedre érkezett Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Útközben Ópusztaszeren megtekintette a Feszty-körképet, s Nagy Lászlónak, az emlékpark igazgatójának azt is elmondta: a hazai kuriózumnak számító körkép olyannyira felkeltette érdeklődését, hogy nyáron gyermekeivel együtt újra az emlékparkba látogat.

Az MNB elnökének első útja Szegeden a Royalba vezetett, ahol sajtóbeszélgetésen találkozott a média képviselőivel. Az ezt követő, a jegybank által a Tisza Szállóban megrendezett díszebéden Járai Zsigmond találkozott a város gazdasági vezetőivel és neves közéleti személyiségeivel, köztük politikusokkal, az egyetem volt és jelenlegi rektorával, a színház, a múzeum, a levéltár vezetőivel, a szegedi önkormányzatot Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester képviselte.

Bemutatta a jegybank mellett működő Monetáris Tanács új tagját, Bihari Vilmost, akit március 1-jével neveznek ki. Járai a közel ötven meghívott előtt kifejtette: idén még 7,4 százalékosra prognosztizálja a várható inflációt, jövőre azonban már minden esély megvan arra, hogy 4 százalékra csökkenjen. Hozzátette: a jegybank az euró mielőbbi bevezetését szorgalmazza, mivel annak több az előnye az ország számára, mint a hátránya.

Délután az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjába látogatott a jegybank elnöke, majd fél ötkor az egyetem Dugonics téri aulájában mintegy 150 résztvevő jelenlétében nyilvános előadást tartott Infláció, gazdaság, euró címmel.

Forrás: Délmagyarország

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek