Kovács Kálmán, ha informálódna picit
Az iskolások számítógép-ellátottságáról szóló mai kijelentése alapján úgy tűnik, Kovács Kálmán vagy nem ismeri a tényeket, vagy tudatosan akarja megtéveszteni a közvéleményt. A miniszter ugyanis úgy kívánja feltüntetni a Sulinet Expressz programot, mintha azzal az iskoláskorúak számítógép-ellátottsága tekintetében Európa élvonalához érkezett volna Magyarország - áll a Fidesz-frakció informatikai kabinetjének közleményében.
Dátum: 2004-02-27 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:14.276989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Az iskolások számítógép-ellátottságáról szóló mai kijelentése alapján úgy tűnik, Kovács Kálmán vagy nem ismeri a tényeket, vagy tudatosan akarja megtéveszteni a közvéleményt. A miniszter ugyanis úgy kívánja feltüntetni a Sulinet Expressz programot, mintha azzal az iskoláskorúak számítógép-ellátottsága tekintetében Európa élvonalához érkezett volna Magyarország.
Az Informatikai és Távközlési minisztert szembesítenünk kell a tényekkel. Az emberek zöme az adókedvezményt arra használta fel, hogy kiegészítő eszközöket, digitális fényképezőgépeket és nyomtatókat vásároljon. A Sulinet Program hibás előkészítése miatt a kormány - több milliárdos adóbevételtől megfosztva a büdzsét -, sikeresen növelte a lakosság digitális fényképezőgép-ellátottságát, azonban a személyi számítógépek területén ezt nem sikerült elérnie, mivel a programban szereplő számítógépek sokkal drágábbak voltak, mint más versenyképes termékek.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának Informatikai Kabinetje felkéri a szaktárca vezetőjét, hogy informálódjon a program jelenlegi helyzetéről és adjon számot arról, miként kívánja érvényesíteni a tervezett rászorultsági elvet.
Budapest, 2004. február 27.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Informatikai Kabinet