Bankbotrány: állami vezetők is érintettek lehetnek
Bitvai Miklós, az ÁAK vezetője a lehallgatási jegyzőkönyv szerint azt mondta a brókernek: akár a bank szokásosnál korábbi, reggel 6 órás kinyittatásával gondoskodjanak arról, hogy a "fiúk" - azaz a rendőrök - vigyék el az iratokat. Kulcsár Attila június 25-én közölte Bácskai Jánossal a Hotel Intercontinentalban, hogy sikkasztásról van szó, állami vezetők is érintettek lehetnek, mire a nemzetbiztonsági tábornok még aznap bejelentkezett Tóth András titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkárhoz.
Dátum: 2004-02-27 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:14.603931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lefokozta Bácskai János dandártábornokot a katonai bíróság, miután a Kulcsár-üggyel összefüggésben első fokon bűnösnek mondta ki pénteken. A bíróság hivatali visszaélés miatt sújtotta lefokozással a tábornokot, azaz rendfokozatától megfosztotta a vádlottat. Bűncselekmény hiányában felmentette ugyanakkor a másik - a Kulcsár-üggyel össze nem függő - vádpont, a gondatlan államtitoksértés alól a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZEBEKK) felfüggesztett főigazgatóját a bíróság.
A vád és védelem egyaránt fellebbezett az ítélet ellen, így az nem jogerős. A büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.
Szóbeli indoklásában a bíró alapvetően arra alapította bűnösséget kimondó rendelkezését, hogy Kulcsár Attila - részben Bácskai Jánossal folytatott - telefonbeszélgetéseinek lehallgatási jegyzőkönyvéből logikailag következik, hogy a vádlott tudott a bróker által elkövetett pénzügyi visszaélésekről.
Az elsőfokú bíróság szerint Bácskai János ismerte Kulcsár Attilának a bűncselekményre utaló iratok eltüntetésére vonatkozó szándékát illetve, hogy időt akart nyerni az ügy kipattanása előtt, és ennek érdekében hivatali helyzetével visszaélve fel is lépett. A tábornok félinformációkat adott a rendőrségnek, illetve feletteseinek és éppen Kulcsár Attila tevékenységét hallgatta el.
Az ítélet szóbeli indoklása szerint a maffiaellenes központot irányító nemzetbiztonsági tábornok és a K and H Equities brókere tavaly májusban vagy júniusban ismerkedett meg.
A közpénzekből gazdálkodó Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) a K and H Equitiesnél vezetett számlán mintegy 3,2 milliárd forintot utaltatott át összesen nyolc darab megbízási szerződéssel. Egy vagy esetleg három megbízási szerződés véletlenül a PSZÁF-hoz került április-májusban és a felügyelet gyanúsnak találta.
Májusban Kulcsár Attila magához vette az egyik banki dolgozó páncélszekrényéből a nyolc megbízási szerződést és utólag rávezettetett bizonyos adatokat, ezt viszont a banki dolgozó észlelte és szóvá is tette. "Ebben a kereskedelmi bankban úgy vezettek 3,2 milliárdról bizonylatokat hogy volt eredeti és hamis példány is" - jegyezte meg a bíró.
Június 17-e és 20-a között valamikor Kulcsár Attila telefonon, majd személyesen is felvette a kapcsolatot Bácskai Jánossal és jelezte, hogy problémák vannak a Pannonplast-ügyben. Június 21-én azt kérdezte a bróker a tábornoktól: meg lehetne-e tiltani a betekintést bizonyos iratokba a nyomozásra hivatkozva, mire Bácskai János azt válaszolta, hogy lehet késleltetni, de még nincs is nyomozás "tudod mi nem is akarunk nyomozást elrendelni".
A bíró szóbeli indoklásában felvetette, hogy Bácskai János vajon már június 21-én tudott-e arról, hogy a rendőrség június 30-án majd megtagadja a nyomozást, vagy csak véletlen egybeesésről volt szó. A bíró megjegyezte azt is, hogy az ügyészség vizsgálta a vádlott és Molnár Csaba, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetője közti kapcsolatot.
Június 23-án Bácskai János az ORFK egyik tisztjével, Papp Csabával azt közölte: információi szerint az Equitiesnél fennáll a veszélye annak, hogy Pannonplast-iratok tűnjenek el a brókercégnél. Erre a rendőrök aznap a tervezettnél pár órával hamarabb vonultak ki.
Kulcsár Attila akkoriban telefonbeszélgetései során arról beszélt, hogy ha a PSZÁF vezetőjének kezébe kerülnek az inkriminált utalási megbízások "akkor dől minden, de minden, szerintem a bank is".
Bitvai Miklós, az ÁAK vezetője pedig azt mondta a brókernek: akár a bank szokásosnál korábbi, reggel 6 órás kinyittatásával gondoskodjanak arról, hogy a "fiúk" - azaz a rendőrök - vigyék el az iratokat.
Egy beszélgetésben Kulcsár Attila úgy fogalmazott: "rájöttek minden mosásra", "hozamokat lecsíptük, mindenre rájöttek" - ismertette a bíró a lehallgatási jegyzőkönyvet.
Kulcsár Attila június 25-én közölte Bácskai Jánossal a Hotel Intercontinentalban, hogy sikkasztásról van szó, állami vezetők is érintettek lehetnek, mire a nemzetbiztonsági tábornok még aznap bejelentkezett Tóth András titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkárhoz.
Bácskai János azokban a napokban Lamperth Mónika belügyminiszterrel is közölt információkat az ügyről, ám a bíró szerint ez egy "ellentmondásos jelzés volt, és el lehet gondolkodni azon, hogy mi volt ennek a célja". Bácskai János elhallgatta például a belügyminiszter elől azt, hogy Kulcsár Attila részese lehet bűncselekményeknek.
A bíróság rámutatott, hogy a vádlott 30 éve belügyi, nemzetbiztonsági területen dolgozik, vizsgálótiszt is volt, így amikor Kulcsár arról beszél neki, hogy "meg fognak fogni", vagy önfeljelentést akar tenni, akkor a vádlottnak tudnia kellett, hogy bűncselekményről van szó.
Közismert, hogy Kulcsár Attila július elsején "a Nemzetbiztonsági Hivatal díszkíséretével elhagyta az országot", július 3-án a bank, július 7-én pedig a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentést tett, mire a rendőrség elrendelte a nyomozást - tette hozzá a bíró.
A bíróság lefokozással sújtotta Bácskai Jánost. Ha ez jogerőre emelkedik, a vádlottat megfosztják rendfokozatától és honvédként szolgálati viszonya is megszűnik.
A gondatlanságból elkövetett államtitoksértés vádja alóli bűncselekmény hiányában történt felmentés kapcsán a bíróság kifejtette, hogy Bácskai János a megfelelő biztonságtechnikai berendezésekkel felszerelt otthonában hagyta íróasztalán - a Kulcsár-üggyel egyébként össze nem függő - minősített iratot, amelybe senki nem tekintett bele.
Bácskai János az ítélethirdetést követően újságírók előtt elmondta: sajnálja, hogy nem sikerült meggyőznie bizonyítékaival a bíróságot, reméli, hogy ez másodfokon eredményesebb lesz.
"Nem követtem el bűncselekményt és nem szándékozom pályát módosítani" - jelentette ki.
MTI - fidesz.hu