Egyházi iskolák tehetséggondozó konferenciája Bonyhádon
A dunántúli katolikus, református egyházi iskolák, valamint az ország összes evangélikus gimnáziuma képviselteti magát Bonyhádon azon a háromnapos tehetséggondozó konferencián, amely péntek délután kezdődött a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. A város polgármestere, Potápi Árpád köszöntő beszédében emlékeztetett a konferenciának otthont adó közel kétszáz éves gimnázium gazdag nevelői múltjára, a különböző vallású és nemzetiségű diákok iránti toleranciájára, a falai közül kikerülő hírességekre.
Dátum: 2004-02-27 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:14.896566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiemelte: az iskola öt püspököt adott a magyarországi egyházaknak, közülük négy katolikust.
Az 1806-ban németajkú evangélikusok által alapított sárszentlőrinci gimnázium 1870-ben került át Bonyhádra, egykori tanítványai között tudhatja Petőfi Sándort, Illyés Gyulát és Ordass Lajos későbbi püspököt - mondta.
Szólt az elmúlt kormányzati ciklusban elindított Arany János tehetséggondozó program fontosságáról, amelyhez a bonyhádi gimnázium Tolna megyéből egyedüliként csatlakozott, s ennek köszönhetően majdnem megkétszereződött az elmúlt négy évben a tanulók száma.
Ónodi Szabolcs iskolaigazgató az MTI munkatársának elmondta: az egyházi iskolák régi hagyománya a tehetségek gondozása.
Közölte, hogy a konferencia alapgondolatát a következő kérdések indukáltál: vajon a legmodernebb kutatások alapján ugyanazt gondolja-e a tehetséggondozásról a genetika, a pszichológia, a tudomány? Mi az oktatáspolitika szándéka a tehetségekkel? Vannak-e átemelhető elemek a tehetséggondozás terén a történelmi egyházak hagyományrendszerében?
A konferencia előadói között található Czeizel Endre orvosgenetikus; Dobos Krisztina és Kálmán Attila volt oktatási államtitkárok, gyakorló iskolavezetők; illetőleg Szabados Tamás, az Oktatási Minisztérium jelenlegi államtitkára, aki egyben a konferencia védnöke is.
MTI - fidesz.hu