Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vallási szimbólumok viselése szabadságjog

Nem szabad "eltörölni" az emberek hitének és meggyőződésének jelképeit, sem az egyes személyek, sem pedig a közösség szintjén - hangoztatta csütörtökön II. János Pál pápa, francia püspököket és érsekeket fogadva a Vatikánban.


Dátum: 2004-02-27 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:16.224367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pápa Besancon egyházi vezetőit, illetve strasbourgi képviselőjét fogadta "ad limina" látogatáson: e vizit a megyéspüspökök szabályos időközönként kötelező látogatása az apostolok küszöbénél, azaz Szent Péter és Pál sírjánál Rómában, s ennek során beszámolnak egyházmegyéjük állapotáról a pápának és az illetékes szentszéki hivataloknak.

Az ANSA olasz hírügynökség a pápa és a francia katolikus egyház képviselőinek találkozójáról beszámolva idézte az egyházfő kijelentését, azt valószínűsítve, hogy II. János Pál az egyházi jelképekről hozott francia törvényekre utalhatott, amikor arról beszélt, hogy a vallási meggyőződés szimbólumainak viselési tilalma ellentmond a szabadság felfogásának, a lelkiismereti szabadságnak. Ugyanakkor Olaszországban is fel-fellángol a vita a feszületek iskolai, kórházi, illetve más közintézményekben való jelenlétéről.

A vatikáni sajtószolgálat csütörtökön az ANSA hírügynökségtől némileg eltérően idézte a pápa erre vonatkozó szavait a világiasság és az egyházak kapcsolatáról. A vatikáni sajtóközlemény szerint II. János Pál azt fejtette ki, hogy "a keresztények részvétele a közéletben, a katolikus egyház és más vallási felekezetek látható jelenléte nem vitatja el a világiság elvét, sem pedig az állam előjogait... Egy jól felfogott világiságot nem szabad összemosni a laicizmussal, ez utóbbinak nem szabad megszüntetnie az egyének és közösségek hitét". Az egyházfő megjegyezte, hogy "a vallást ugyanakkor nem lehet a magánszférára korlátozni, tagadni létezésének, mindenki javára folytatott társadalmi és karitatív tevékenységének kollektív jelentését".

A pápa kiemelte, hogy a katolikus egyház vezetőinek jól kell ismerniük saját hagyományaikat, de ugyanakkor más felekezetek hagyományait is, hiszen például Franciaországban jelentős a muzulmán jelenlét. A muzulmán közösséggel a francia püspökök igyekeznek jó kapcsolatokat kialakítani és előmozdítani a felekezetek közötti párbeszédet.

A francia püspökökkel és érsekekkel a pápa az európai integráció kérdéseiről, annak keresztény gyökereiről is eszmecserét folytatott, kiemelve, hogy az országok közötti kapcsolatok nem épülhetnek kizárólag gazdasági és politikai érdekekre, sem pedig érdekközösségekre, az új Európának a testvériség és a szolidaritás elveit, az emberek jogainak tiszteletben tartását kell érvényesíteni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek