Eladó a Magyar Gázszolgáltató Kft. is
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) meghirdette eladásra a 4,66 milliárd forint jegyzett tőkéjű nagykanizsai Magyar Gázszolgáltató Kft. 100 százaléknyi üzletrészét.
Dátum: 2004-02-27 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:16.528614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ajánlatokat március végén kell beadni a pénteken közzétett privatizációs pályázati felhívás szerint. Az ÁPV Rt. a 2001-ben alapított gázközmű- és földgázszolgáltatással foglalkozó Magyar Gázszolgáltató Kft. 59,89 százalékát, névértéken 2,79 milliárd forint értékű üzletrészt ad el. A többi, 40,11 százalékot az Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Rt. (Elmib) megbízásából értékesíti.
Az Elmib 100 százalékban az ÁPV Rt. tulajdona, a múlt év nyarán került át az Magyar Fejlesztési Bank Rt-től az ÁPV Rt.-hez, csakúgy, mint a Magyar Gázszolgáltató Kft. többségi üzletrésze.
Az eladásra kínált cég saját tőkéje 4,86 milliárd forint. Jellemzően lakossági fogyasztókat lát el. A társaság eszközeinek értéke, ha azt ma építenék meg, megközelítené a 10 milliárd forintot - mondta Kamarás Zoltán, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére.
Az eddigi beruházásokhoz képest a bevételek még nem érik el a kívánt szintet - tette hozzá az ügyvezető igazgató.
MTI - fidesz.hu