Nincs szükség Magyarországon ennyi gazdára?
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség gazda tagozata megdöbbenéssel értesült arról, hogy még meg sem száradt a tinta a szocialista kormány és a gazdák között létrejött megállapodáson, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök egy lakossági fórumon máris lehűtötte a 10 napja tüntető gazdák pislákoló reményeit. Kijelentette, hogy "nincs szükség Magyarországon ennyi agrártermelőre, mert nem tud az ország ennyi termelőt támogatni.". Egy ilyen kijelentés gazdaellenes és akarva-akaratlan csak a városi és vidéki lakosság szembeállítására alkalmas - szögezi le a Fidesz Gazdatagozata közleményben.
Dátum: 2004-02-27 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:16.854308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazda tagozat örömmel értesült arról, hogy végre konkrét kérdésekben megállapodás született a gazdák követelései alapján az érdekképviseletek, demonstrálók képviselői és a kormány között.
Ezt sürgettük, akartuk hónapok óta, amikor az úgynevezett akut kérdések megtárgyalását, a válságból történő túlélési programot kívántuk a csatlakozás előtt az agrárkerekasztal témájává tenni.
Kiemelten fontosnak tartjuk a 60 milliárd forinttal megemelt csatlakozási hitelkonstrukcióra vonatkozó konkrét intézkedéseket. Bízunk abban, hogy a legrászorultabbak (az őstermelők, családi gazdaságok, egyéni mezőgazdasági vállalkozók) az abból számukra elkülönített 30 milliárdos hitelből alanyi jogon, legalább hétéves futamidőre, kétéves tőketörlesztési türelmi idővel legkésőbb március 31-i hozzájuthatnak e túlélést biztosító forrásokhoz.
Reméljük, hogy téves információn alapul azon értesülésünk, hogy ez a kölcsön csak fejlesztési célra vehető igénybe kedvezményesen. Abban azonban egyetértünk, hogy a gazdák szinte kivétel nélkül a napi túlélésre, pénzügyi gondjaik átmeneti enyhítésére kérnek pénzt, hiszen küszöbön állnak a tavaszi munkák, amelyekre a múlt évi - az aszálykár miatt is - veszteséges év miatt nincsenek forrásaik.
Információink szerint a gazdák valamennyi szektorban örülnének annak a megoldásnak, amelyet a Fidesz gazda tagozata már többször előterjesztett: a csatlakozási hitelt a kormány vegye fel euróban, mert annak alacsonyabb a kamata, és nincs árfolyamveszteség sem.
Amennyiben a hagyományos kereskedelmi bankok hitelezési gyakorlata szerint biztosítják e csatlakozási hitelt, akkor a gazdák 90 százaléka, de a kistermelők 100 százaléka egyetlen fillérhez sem jut hozzá. Ebben az esetben csupán blöffnek tekinthető a megállapodásban vállalt segítség.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Gazdatagozat