VDSzSz: megtorpant a vasúti reform, folytatódik a leépítés
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) szerint a MÁV Rt. által 2002-ben elkezdett reformfolyamat megtorpant, ennek ellenére a vasúttársaság vezetése továbbra is ragaszkodik a létszámleépítés végrehajtásához - tartalmazza az érdekképviselet közleménye, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez. A szakszervezet szerint a kialakult helyzet a vasutas munkavállalókban bizonytalanságot kelt, amelynek további fenntartása vasút vezetése részéről a munkabékét is veszélyeztetheti.
Dátum: 2004-02-27 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:17.158015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közleményük szerint, az eredeti reformkoncepció a műszaki fejlesztésekkel, beruházásokkal párhuzamosan tartotta megvalósíthatónak a vasutas munkavállalók létszámának csökkentését, ám jelenleg a vasút a beruházások elmaradása ellenére sem tekint el a leépítéstől.
A szakszervezet álláspontja szerint a vasúttársaság a kormány részéről jelentkező elvárásoknak kíván eleget tenni, és számos szolgálati helyen a biztonságos munkavégzés szempontjából előírt technológiai létszámnorma sem került meghatározásra.
A VDSzSz szerint jóval több aggodalomra ad okot, hogy nem kevés helyen a kialakított létszámnormákat sem tartja be a munkáltató, ami egyértelműen jelzi a vasútnál létező valós létszámhiányt, ami azonban már a biztonságos működést is veszélyezteti.
Egyre több a jól fizetett főnök
A dokumentum szerint ezzel szemben a vasút felsőbb, irányítási szintjein a foglalkoztatottak létszáma aránytalanul felduzzadt.
"Mindezek ellenére a létszámcsökkentés egyik formájaként a vasút régi recepthez, a tevékenység-kihelyezéshez nyúl. A tevékenység-kihelyezés kilencvenes évekbeli története azonban egyértelmű képet mutat: a MÁV Rt-től kihelyezésre kerülő vállalkozások kivétel nélkül veszteségesek." - mutat rá a szakszervezet közleménye.
A VDSzSz kiemeli: a vasút jelenlegi vezetése a 2004. évre tervezett tevékenység-kihelyezés hasznosságát és hatékonyságát nem tudta megnyugtatóan bebizonyítani, szerintük az elfogadható kritérium a gazdaságossági számítások elvégzése lenne, amellyel megelőzhető lenne a vasút számára veszteséget okozó tevékenység-kihelyezés.
A szakszervezet szerint a kialakult helyzet a vasutas munkavállalókban bizonytalanságot kelt, amelynek további fenntartása vasút vezetése részéről a munkabékét is veszélyeztetheti.
MTI - fidesz.hu