Blix: Undorító, hogy épp az amerikaiak kémkedtek utánam
Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek volt vezetője gyanította, hogy az amerikai hírszerző szolgálatok lehallgató készülékeket helyeztek el New York-i irodájában és lakásában az iraki háborúra való felkészülés időszakában. Egyértelmű bizonyítékai azonban nincsenek a kémkedésre.
Dátum: 2004-02-28 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:20.544127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Blix a Guardian című londoni napilapnak adott, az újság szombati számában megjelent interjújában elmondta: arra számított, hogy az irakiak fognak kémkedni utána. Azt azonban undorítónak találja, hogy az amerikaiak hallgatták le beszélgetéseit. "Olyan ez, mintha a becsületébe gázolnának az embernek, miközben valójában egy táborba tartozunk" - mondta, leszögezve, hogy nincsenek megdönthetetlen bizonyítékai a kémkedési gyanú alátámasztására.
A svéd diplomata elmondta, hogy először akkor fogott gyanút, amikor New York-i lakásában problémák voltak a telefonvonallal. "Lehet, hogy ezt valami banális dolog okozta, vagy lehet, hogy valaki valamilyen berendezést szerelt a készülékbe. Nem tudom" - jelentette ki. Hozzátette azonban, ha valami fontos és kényes dologról kellett tárgyalni, kénytelen volt étterembe menni vagy az utcán lebonyolítani a beszélgetést.
Igazán nyugtalanná akkor vált, amikor két héttel az iraki háború előtt John Wolf, az amerikai külügyminisztérium államtitkár-helyettese felkereste és fényképeket mutatott neki egy iraki távirányított repülőgépről és egy iraki fürtös bombáról. Blixnek meggyőződése, hogy ezek a fotók csakis az ENSZ fegyverzetellenőreinek New York-i irodáiból származhatnak, és Wolfnak nem lehettek volna a birtokában. Az államtitkár-helyettes azonban nem mondta meg, hogy honnan szerezte meg a fényképeket.
Blix ugyanakkor valószínűtlennek nevezte az ABC ausztrál rádió ausztrál hírszerzési forrásra hivatkozó állítását, miszerint iraki útjai során rendszeresen lehallgatták és rögzítették a mobiltelefonján folytatott beszélgetéseket, majd az erről készült átiratokat az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland rendelkezésére bocsátották. Ennek oka igen egyszerű: Irakban nem használta a saját mobiltelefonját.
A svéd diplomata azt is elmondta: inkább hisz abban, hogy az ENSZ irodáit lehallgató készülékek hálózzák be.
Pénteken Blix elődje, Richard Butler, valamint Butrosz Gáli volt ENSZ-főtitkár is kijelentette a BBC-nek, hogy úgy gondolják, utánuk is kémkedtek. "Hagyomány, hogy a szükséges technikai képességekkel bíró tagállamok habozás nélkül poloskákat helyeznek el" - mondta Gáli.
MTI - fidesz.hu