Befejeződtek a hatoldalú tárgyalások Észak-Korea atomprogramjáról
Több komoly nézetkülönbség maradt fenn az Észak-Korea atomprogramjáról zajló tárgyalások hat résztvevő országa között - közölte szombaton Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) kínai külügyminiszter, bejelentve a Pekingben zajló tárgyalások második fordulójának végét.
Dátum: 2004-02-28 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:21.439615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminiszter azt mondta, hogy "egy sor eredményt" sikerült elérni, a résztvevők egyebek közt megállapodtak abban, hogy további - harmadik - tárgyalási fordulót tartanak és munkacsoportokat állítanak fel.
A második tárgyalási fordulót három és fél napig tartó eszmecsere után rekesztették be, a Kyodo japán hírügynökség értesülései szerint azért, mert Észak-Korea az utolsó pillanatban változtatásokat kezdeményezett a hatok által megfogalmazott zárónyilatkozat szövegén. A Yonhap dél-koreai hírügynökség azt jelentette, hogy Phenjan egy záradékot csatolt volna a záródokumentumhoz, ennek tartalma azonban nem ismeretes.
- Egyesek úgy gondolják, hogy nem a kívánt mértékben haladtunk előre - mondta Li. Hozzátette azonban, hogy szerinte a tárgyalások gyorsaságánál lényegesebb a résztvevők akarata, "a felek akarata pedig a békére irányul".
Szakértők arra mutattak rá, hogy a munkacsoportok a nyilvánosság kizárásával zajló informális üléseiken részletesebben kifejthetik álláspontjukat, megnövelve ezzel a megegyezés esélyét.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség értesülése szerint júniusban kerül sor a következő hatoldalú tárgyalási fordulóra.
MTI - fidesz.hu