Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar hódeszkás halála Olaszországban

Halálos balesetet szenvedett egy magyar hódeszkás az észak-olaszországi Trentino tartományban: Maierins közelében, a Pozza di Fassa Buffaure nevű pályájáról letérve több mint hatvan métert zuhant egy szakadékba.


Dátum: 2004-02-28 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:23.667744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó Gábor milánói konzul szombaton megerősítette az olasz rendőrség bejelentését a 26 éves Bánkuti Zoltán balesetének híréről, amelyről egyelőre csak a szükséges eljárásról érdeklődő hozzátartozóktól szerzett értesülést, hivatalos tájékoztatást még nem kapott az olasz hatóságoktól.

A moenai rendőrség szombati közlése szerint - amelyet az ANSA olasz hírügynökség idézett - a magyar snowboardos péntek este 21 óra tájban a sűrű hóesés és sötétség ellenére lesikláskor elhagyta a kijelölt pályát, s mivel nem ismerte a környéket, nem vette észre a szakadékot, egy sziklaoldalról a mélybe esett. Az olasz rendőrök szerint a magyar turista a több tucatnyi méter magasságból lezuhanva olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, a kiérkezett mentőegységek csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A változékony időjárás miatt az olasz hegyekben a helyi hatóságok nyomatékosan ajánlják a hegyi sportok kedvelőinek, hogy csak a kijelölt pályákat használják, ugyanis azokon kívül a friss hó komoly veszélyeket rejteget számukra, továbbá a pályák bezárása után tilos azok használata a trentói hatóságok rendelete szerint.

Észak-Olaszország síparadicsomaiban az elmúlt hetek síidényében két magyar nő is meghalt, de nem baleset, hanem szívelégtelenség következtében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek