Medgyessy az alkotmányt is felülírná
Közjogilag nincs végiggondolva Medgyessy Péter miniszterelnök javaslata azzal kapcsolatban, hogy népszavazást kezdeményezne az országértékelő beszédében elhangzottakkal összefüggésben - mondta Kolláth György alkotmányjogász vasárnap az MTI-nek.
Dátum: 2004-02-29 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:25.151604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy Péter népszavazás kezdeményezését sem tartja kizártnak abban az esetben, ha a pártok "elsumákolják" azon felvetéseit, amelyekről országértékelő beszédében szólt a parlamentben. A miniszterelnök Miskolcon, az MSZP városi szervezetének szombati fórumán megerősítette: továbbra is fenntartja javaslatait a közös uniós választási listáról, a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról, a kisebb létszámú, ugyanakkor hatékonyabb Országgyűlésről.
Kolláth György kijelentette: "az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatának megfelelően népszavazással fölülírni az alkotmányt nem lehet". "A javaslat nyilvánvalóan politikai elgondolás volt, jogi javaslatként ezek nem átvihetők" - jegyezte meg az alkotmányjogász. Elmondta: az államfő megválasztását az alkotmány szabályozza, ezt egy népszavazás nem írhatja felül. A parlament működésének változtatásával kapcsolatban úgy fogalmazott, ahhoz a módosításhoz, hogy például egy- vagy kétkamarás legyen az országgyűlés, szintén alkotmánymódosításra lenne szükség. Kolláth György közölte: ahhoz azonban, hogy megváltoztassák a parlament létszámát elég az országgyűlés kétharmados választójogi döntése is. "Meggyőződésem szerint, abból a szempontból, hogy ügydöntő vagy véleménynyilvánító volna a népszavazás, ez közömbös" - tette hozzá az alkotmányjogász.
MTI - fidesz.hu