Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vegyi Laci

Keller László szerint az M7-es sztráda felújítása közben súlyos szerkezeti elváltozások keletkeztek, ezért nemzetközi vizsgálatot kell lefolytatni. A közpénzügyi államtitkár a Gazdasági Rádióban úgy vélekedett, hogy az úttestben a dolomit kőzet, vízzel érintkezve, kénsavat termel. A Hír TV által megkérdezett szakértők szerint, ha ez így lenne, akkor már rég elpusztult volna többek között a Gellért-hegy, és az Alpok déli lankája is. Érik a Feljelentésügyi Államtitikár újabb baklövése.


Dátum: 2004-02-29 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:25.456644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Keller László 3 szakértői véleményre támaszkodva a Gazdasági Rádió egyik műsorában kijelentette: Az Orbán-kormány alatt továbbépített sztrádák kivitelezésénél súlyos mechanikai, szerkezettani és kőzettani elváltozások tapasztalhatók. Keller szerint ennek oka, hogy a kivitelező nagy mennyiségű dolomitot használt fel az építés közben, ami vízzel érintkezve roncsoló hatású kénsavat termelt, illetve az úttest öregedését is elősegítette.

A dolomit karbonát, vagyis mészkő. A mészkővel reakcióra lépő vízből csak széndioxid, szénsav keletkezik. Kénsav nem. Kénsavvá fejlődéséhez ugyanis az ásvány nem rendelkezik pirittel, vagyis vas-szulfiddal. A Budapesti Műszaki Egyetem Szervetlen Kémiai Tanszékén oktató tanárok úgy látják: ez a kémiai folyamat általános iskolai szintű ismeretségű. Gresits Iván szerint a kifogásol reakció annyira elenyésző mértékű, mintha a Balatonba gyűszűvel hordanánk a vizet. Réffy József egyetemi tanár szerint, ha az állítás helyes lenne, akkor már rég nem lenne a dolomitból álló Gellért-hegy sem.

Útépítési szakemberek elmondták: a dolomitot mindig is használtak útépítésekhez. A kiváló minőségű aszfalt összetevői között ugyanis - a bitumenen kívül - a bazalt, az andezit és a dolomit alkotja.

Keller László a rádióműsorban megígérte hogy nemzetközi szakembereket is felkér arra, hogy vizsgálódjanak az M7-es útpályájának összetételéről.

A Feljelentésügy Államtitkárt a tények nem zavarják, fejében már összeállt a koncepció. A rádióriporter elmés megjegyzésére, amely szerint a dolomitot az emberek összekötik a bányákkal, Keller csak annyit mondott: így van. A megoldás: a kénsavat Orbán Viktor termeli.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek