Párizs az al-Kaidát vádolja a pakisztáni merénylettel
Párizs szerint a francia állampolgárok ellen Karacsiban végrehajtott öngyilkos terrorakció legvalószínűbb tettese az al-Kaida terrorszervezet, de nem lehet kizárni, azt sem, hogy a támadás pakisztáni fundamentalista erők műve, amely Pervez Musarraf elnök helyzetének megingatására irányul.
Dátum: 2002-05-09 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:47.776132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Le Figaro csütörtöki számában francia antiterrorista szakértőkre hivatkozik, akik szerint a merénylet elkövetésének módja Oszama bin Laden keze nyomát viseli: "nincs kétség" afelől, hogy a terrorcselekményt a szaúdi milliomos terrorista vezér hálózata követte el. Párizsban úgy látják, hogy megtorlásról van szó, Franciaország volt az egyetlen a szövetséges erők között, amely légierejével is részt vállalt az al-Kaida állásainak szétzúzásában.
Jean-Pierre Kelche francia vezérkari főnök már szerdán arról nyilatkozott, hogy a 11 francia életét kioltó terrorakció mögött "nagy valószínűséggel" az al-Kaida áll, amely az afganisztáni hadjáratban szerepet vállaló országokat vette célba.
A párizsi ügyészség nyomozást rendelt el és Karacsiba küldte a hírszerzés néhány szakemberét, a bűnügyi rendőrség pedig a pakisztáni fundamentalista erők esetleges franciaországi kapcsolatainak felderítésére összpontosít - írja a konzervatív lap.
Egy rendőrségi forrás szerint a kamikáze akció egyértelműen Párizs ellen irányul, amelyet a pakisztáni radikális iszlamisták Pervez Musarraf tábornok gyűlölt rendszerének nyújtott katonai támogatásáért büntettek meg. A merénylet áldozatául esett franciák a francia-pakisztáni hadiipari együttműködés keretében dolgoztak Karacsiban.