Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Úttorlaszokkal fenyegetőzik a Szlovákiai Roma Parlament

A Szlovákiai Roma Parlament a rendfenntartó erők visszavonását és a fosztogatások nyomán letartóztatottak szabadon bocsátását követeli.


Dátum: 2004-02-29 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:28.241445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az őrizetbe vett romák azonnali szabadon bocsátását követeli a roma parlament válságstábja, különben úttorlaszokkal elbarikádozzák az ország határátkelőhelyeit és az autópályákat. Ladislav Tizik elnök a válságstáb szombati ülését követően nem pontosította a blokád időpontját, nehogy a kormány megakadályozza azt újabb katonák és rendőrök bevetésével.

A Kassán szombaton ülésező válságstáb ezenkívül azt követeli Mikulas Dzurinda kormányától, hogy vonja vissza a 2100 katonát és rendőrt Kelet- és Közép-Szlovákiából, valamint vizsgálják ki a legnagyobb romatüntetés helyszínén, Tőketerebesen történteket, mert a hazai és a nemzetközi romaszervezetek szerint a kormány eltúlozta a helyzet súlyosságát, amikor a megerősített rendőri egységeket katonákkal egészítette ki.

A roma szervezetek petíciós akciót indítanak a szociális törvény hatályon kívül helyezése érdekében, és a szomszédos országokban élő romákat a szlovák nagykövetségi épületek előtti rokonszenvtüntetésekre szólítják fel. A belügyminisztérium szóvivője közölte: a 2100 rendőr és katona addig marad a válságövezetekben, amíg fennáll a veszélye újabb fosztogatási és tüntetési hullámnak a romák körében. Az őrizetbe vett romák fogva tartásáról vagy szabadon bocsátásáról pedig a független bíróságok, és nem a végrehajtó hatalom dönt.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek