Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább folyik a pazarlás a köztévében?

Megdöbbentő, hogy míg a Házelnök Asszony, mind a Duna Televízió, mind a Magyar Rádió Ellenőrző Testületének tagjelöltjeit beterjesztette elfogadásra az Országgyűlés elé, addig a Magyar Televízió esetében nem tette meg ezt.


Dátum: 2004-02-29 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:28.527136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypártok átgondolt lépése pontosan illeszkedik abba a folyamatba, amelynek első állomásaként kiszorították az MTV kuratóriumából a Fidesz delegáltjait, majd az MTV felügyelő bizottságának egyetlen Fideszes tagját leváltották. Végül az Ellenőrző Testületbe sem kívánják kinevezni a legnagyobb ellenzéki párt jelöltjét.

A Testület megválasztása sürgető feladata az Országgyűlésnek, mivel az amúgy is csonkakuratórium Ellenőrző Testületének mandátuma rövidesen lejár. A kinevezés halogatásának hátterében valószínűsíthetően az a szándék áll, hogy a köztévé pénzeinek felelőtlen pazarlása ellenőrizetlenül történhessen a továbbiakban is.

A Fidesz Magyar Polgári Párt Kulturális Kabinetje felszólítja Szili Katalint, hogy a médiatörvény értelmében, indítsa meg az eljárást az Ellenőrző Testület megválasztása érdekében.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Kulturális Kabinet

Budapest, 2004. február 29.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek