Medgyessy legújabb javaslatával ismét lejáratja Magyarországot
Úgy tűnik, hogy a kormányfő és tanácsadói azért próbálják az országértékelő beszédben felvetett közjogi témákat napirenden tartani, hogy Medgyessy Péternek ne a kormányzás kudarcairól és gondjairól kelljen beszélnie - közölte Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Dátum: 2004-02-29 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:28.840381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy Péter legújabb javaslata arra jó, hogy ne arról kelljen beszélni, hogy miért vették drágábban az autópályát, hogy miért emelkedik az infláció, hogy miközben a baloldali értékek megerősítéséről beszélnek, miért kótyavetyélik el az állami vagyont - mondta a politikus, hozzátéve: az szolgálná a magyar választók érdekeit, ha a gazdaság valós problémáiról és a megoldási javaslatokról folyna a politikai vita.
Révész Máriusz arra reagált, hogy a miniszterelnök szombaton népszavazás kezdeményezését sem tartotta kizártnak abban az esetben, ha a pártok "elsumákolják" azon javaslatait, amelyekről országértékelő beszédében szólt. Medgyessy Péter február 16-án a parlamenti pártok közös európai parlamenti listájára, közvetlen köztársasági elnök-választásra és 250 fős törvényhozásra tett kezdeményezést.
A Fidesz szóvivője azt mondta: a kormányfő javaslatai nemcsak őt magát teszik komolytalanná, hanem egész Magyarországot lejáratják. "A Fidesz ezekre a nagyívű javaslatokra ezért eddig is kellő visszafogottsággal reagált" - tette hozzá. Mint mondta, Magyarország miniszterelnökének az EU-csatlakozás előtti pillanatokban nem a közjogi rendszer átalakításával, hanem az embereket érintő valódi problémák orvoslásával kellene foglalkoznia.
MTI - fidesz.hu