Válaszcsapásról döntött az izraeli kabinet
Az izraeli biztonsági kabinet csütörtökre virradóra megtartott ülésén úgy döntött, hogy Izrael válaszcsapással fogja megtorolni a kedden este Rison-Lecijón városban elkövetett merényletet.
Dátum: 2002-05-09 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:48.065208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kabinet döntött arról is, milyen módon fog Izrael a merényletre válaszolni, de erről semmilyen további részletet nem közöltek.
Ariel Saron kormányfő a keddi merénylet hírére félbeszakította washingtoni tárgyalásait, és hazautazott. Megérkezése után a Ben Gurion repülőtérről egy közeli katonai támaszpontra ment, ahol magas rangú katonai vezetőkkel tanácskozott a lehetséges válaszcsapás katonai feltételeiről, s ezt követően kezdődött a biztonsági kabinet ülése. Az izraeli kormány tagjaiból álló, de annál kisebb létszámú biztonsági kabinet három órán át ülésezett - adta hírül az AFP.