500 amerikai tengerész gyalogos indulásra kész Haitiba
Egy 500 fős amerikai tengerész-gyalogos egység indulásra kész Haitiba - közölte vasárnap az amerikai védelmi minisztérium egyik vezetője.
Dátum: 2004-02-29 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:29.702575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A névtelenséget kérő illetékes elmondta, hogy az egység egyelőre nem lesz tagja a szigetre küldendő nemzetközi kontingensnek. Első feladata az amerikai parti őrségnek nyújtandó támogatás, hogy megakadályozzák a haiti menekültek bejutását az Egyesült Államokba. A részletekről még folynak az egyeztetések a külügyminisztériummal, és az is elképzelhető, hogy később a tengerészgyalogos-egységet mégis beolvasztják a nemzetközi haderőbe - tette hozzá a Pentagon-illetékes.
A francia köztársasági elnöki hivatal szóvivője cáfolta, hogy döntés született francia egységek Haitira küldéséről, mint ahogyan azt korábban Franciaország port-au-prince-i nagykövete közölte. Catherine Colonna emlékeztetett arra, hogy Franciaország már a hét elején leszögezte: "civil békefenntartó erő" küldésére hajlandó a karibi országba az ENSZ égisze alatt a politikai rendezés segítésére.
Jean Bertrand Aristide volt haiti elnök sorsáról ellentmondó jelentések érkeznek: Haiti Santo Domingói konzulja cáfolta azokat az értesüléseket, mely szerint a menekülő Aristide repülőgépe leszállt a Dominikai Köztársaság fővárosában.
MTI - fidesz.hu