Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fölényes CDU-győzelem Hamburgban

A kereszténydemokrata unió (CDU) fölényes győzelmet aratott a vasárnapi előrehozott hamburgi tartományi választáson, s valószínűleg egyedül alakít kormányt Németország második legnagyobb városában.


Dátum: 2004-03-01 06:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:30.314498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ARD közszolgálati televízióban a szavazatok egy részének feldolgozása után este közreadott előrejelzés szerint a CDU a szavazatok 46,5 százalékát, a szociáldemokraták (SPD) 31,4 százalékát, a zöldek pedig a 12,7 százalékát szerezték meg. A többi párt, köztük a liberális FDP, nem került be a tartományi jogú Hamburg törvényhozásába. Megsemmisítő vereséget szenvedett a rendpárti, jobboldali populista Jogállami Offenzíva Pártja, amely a több mint két évvel ezelőtti választáson rögtön megalakulása után még a szavazatok 19,4 százalékát hódította el. Most a két részre szakadt párt egyik része sem érte el az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

A CDU több mint húsz százalékot javított a bő két évvel ezelőtt elért eredményen (26,2), a szociáldemokraták körülbelül öt százalékot rontottak (2001: 36,5), míg a zöldek javultak mintegy négy százaléknyit (2001: 8,6). A kereszténydemokraták a legjobb, a szociáldemokraták a legrosszabb háború utáni eredményüket érték el Hamburgban, amely 44 évig szociáldemokrata fellegvárnak számított. Körülbelül húsz százalékos javulást Németországban párt még sohasem könyvelt el az előző választáshoz képest - hangsúlyozta Laurenz Mayer, a CDU főtitkára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek