Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

11 Oscart kapott A Gyűrűk ura

Elsöprő sikert aratott Peter Jackson A Gyűrűk ura című filmtrilógiájának harmadik része, A király visszatér hétfőre virradóra a 76. Oscar-gálán: a J.R.R. Tolkien-regényből készült film megkapta mind a 11 Oscar-díjat, amelyre jelölték.


Dátum: 2004-03-01 06:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:30.621435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gyűrűk ura - A király visszatér kapta meg többek között a legjobb film és a legjobb rendezés (Peter Jackson), valamint a legjobb könyvadaptáció és a legjobb különleges effektusok Oscarját. Az amerikai filmakadémia díjainak történetében mindössze harmadik alkalommal fordul elő, hogy egy filmet 11 aranyszoborral tüntetnek ki: először 1960-ban William Wyler bibliai története, a Ben Hur, majd 1998-ban James Cameron romantikus katasztrófafilmje, a Titanic részesült ugyanennyi elismerésben.

A Gyűrűk ura - a király visszatér azzal is filmtörténetet írt, hogy először kapta meg "fantasy" film a legjobb film díját. Peter Jackson, az új-zélandi rendező köszönetében külön kihangsúlyozta, hogy az akadémia tagjai magát a műfajt is elismerték ezzel. A hobbitok története kapta meg a jelmezekért, a díszletekért, a sminkért, a vágásért, a hangért, a filmzenéért, és a legjobb dalért járó Oscar-díjat is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek