Prága szigorú biztonsági intézkedésekkel készül a NATO-csúcsra
Légvédelmi rakétarendszereket és más korszerű speciális katonai berendezéseket telepít Prágába a NATO csúcsértekezletének idejére a cseh hadsereg - közölte Jaroslav Tvrdík, cseh védelmi miniszter.
Dátum: 2002-05-09 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:48.356638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A háromnapos tanácskozás idejére várhatóan lezárják a cseh főváros légterét és a levegőben katonai vadászgépek fognak cirkálni. A szigorú biztonsági intézkedések a nemzetközi terrorizmus elleni védekezést szolgálják. A miniszter a Právo című baloldali lap csütörtöki számában elmondta, hogy a rakétarendszereket a város területén fogják elhelyezni, de részletekbe nem bocsátkozott. Az újság úgy tudja, hogy a légelhárító központ a Prága-Kbely katonai repülőtéren lesz kiépítve.
Stanislav Gross belügyminiszter már korábban nyilvánosságra hozta, hogy a csúcstalálkozó idejére mintegy 12 ezer rendőrt vezényelnek a fővárosba, nehogy megismétlődhessenek a 2000 szeptemberi események, amikor a Nemzetközi Valutaalap évzárója ellen mintegy 15 ezer ember tüntetett a városban és súlyos utcai zavargásokra került sor. A NATO-csúcs színhelyét, a kongresszusi palotát és környékét elzárják a külvilág elől, s néhány napig a metró sem fog ott megállni.
A november 20-22-én sorra kerülő tanácskozásra 46 ország államfőjét és miniszterelnökét, illetve védelmi miniszterét várják Prágába. Ez lesz az első alkalom, hogy a NATO-csúcsra Kelet-Európában, a rendszerváltás után megszűnt Varsói Szerződés egyik volt tagállamának a fővárosában kerül sor. Várható, hogy a prágai NATO-csúcson döntés születik a szervezet további bővítéséről.
A volt kommunista országok közül elsőként Csehország, Lengyelország és Magyarország 1 nyert felvételt 999 márciusában a NATO-ba.