Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miniszterelnöki párbeszéd - Medgyessy: nem, nem és talán

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke eleget tett Medgyessy Péter meghívásának. A szocialista kormányfő által diktált feltételek szerint - szemben Boross Péterrel és Horn Gyulával zárt ajtók mögött folytatott beszélgetéseivel - ezúttal a sajtó nyilvánossága előtt beszélgetett a polgári kormány, valamint az MSZP- SZDSZ-kormány miniszterelnöke. Medgyessy Péter témáira a Fidesz szakértői javaslatát tolmácsoló javaslatokra Orbán Viktor válaszként többnyire nemet kapott, két esetben igent, s Medgyessy Péter két esetben elbizonytalanodott.


Dátum: 2004-03-01 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:33.091762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eltértek a nézetek a jelenlegi és a volt kormányfő között a megbeszélés témáit illetően. Orbán Viktor közölte, hogy Medgyessy Péter az írásos meghívóban más témákat jelölt meg, mint amelyeket a helyszínen felvetett. A miniszterelnök felvetései között szerepelt, hogy az uniós csatlakozás kapcsán hozzanak létre egy úgynevezett nemzeti lobbitanácsot. A kormányfő szerette volna, ha szót ejtenek a politikai stílus kérdéséről. Azt is felvetette, hogy miként lehet közösen segíteni a modern európai Magyarország kialakítását. A kétharmados törvények szükséges módosítása kapcsán azt indítványozta Medgyessy Péter: a négy párt közösen kezdeményezze a parlament elnökénél, hogy Szili Katalin hívjon össze négypárti egyeztetéseket.

Mivel meghívójában Medgyessy Péter írásos más kérdések megtárgyalását indítványozta, s Orbán Viktor kérésére a meghívó szövegét Medgyessy Péter munkatársai kiosztották.

Végül a két politikus megállapodott abban, hogy a levélben felvetett témákról tárgyalnak. Ezek: Magyarország helye az új Európában, a határon túli magyarság sorsa, a népességfogyás megállítása, valamint az egészségügy helyzete.

Orbán Viktor a Magyar Köztársaság alkotmányát ajándékozta a kormányfőnek és arra hívta fel a figyelmét, hogy az eredményes együttműködéshez konkrét kérdésekben kellene megállapodni.

Hangsúlyozta: alkotmányba ütköző lenne, ha azokról a kérdésekről tartanának népszavazást, amelyeket Medgyessy Péter korábban felvetett.

Ugyanígy nem volna helyes megkerülni a Parlamentet olyan kérdésekben, amelyek rá vonatkoznak. Az európai támogatásokról például a kormány dönt, nem a Parlament, és ez talán így helyes. Hiszen a Nemzeti Fejlesztési Terv számait sem a Parlament, hanem a kormány szabja meg. Medgyessy Péter elmondta: el lehet gondolkodni azon, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tervet esetleg a Parlamentben kellene kialakítani.

A Fidesz elnökének kérdésére a kormányfő leszögezte, a közös listaállítás ügyében nincs szándékában népszavazást kezdeményezni.

Határon túli magyarok

Orbán Viktor rámutatott: tárgyaláson általában a meghívóban szereplő témákról beszélnek. Elmondta: a határon túli magyarok ügyében szót kell ejteni az erdélyi Sapientia Egyetemről, a státusztörvény gyermekek után fizetendő hátralékáról, valamint Székelyföld autonómiájáról. Medgyessy Péter kijelentette: kormánya az egyetemet NEM támogatja, a hátralékot pedig kifizetik. (Orbán Viktor kérdésére, hogy tudja-e mennyi pénzről van szó, Medgyessy Péter NEM-mel felelt. Akkor is kifizetik-e, ha több, mint három milliárd, kérdezte a Fidesz elnöke, erre Medgyessy Péter azt mondta: mindenképp kifizetik.) Székelyföld autonómiájáról Orbán Viktor elmondta: a Fidesz számára elfogadható az EU-konform dél-tiroli vagy katalán példa. Medgyessy Péter kijelentette: a konkrét példák alapot adnak arra, hogy megegyezés alapját képezzék.

Medgyessy Péternek az erdélyi televízió volt fontos, amiről Orbán Viktor elmondta: támogatható a javaslat, ha nem a már meglévő és sikeresen működő, de a túlélésért küzdő Duna Televízió kárára történik a megvalósítás.

Orbán Viktor elmondta: a népességfogyással egy, akadémikusok által készített tanulmány szerint összefüggésben áll az otthonteremtéssel. A kormány viszont megnyirbálta a polgári kormány által létrehozott otthonteremtési támogatást. Ezért a Fidesz azt javasolja, hogy a Medgyessy-kormány vezesse be az általa eltörölt tőzsdei árfolyam-nyereségadót, s ez annyi plusz pénzt hozna a költségvetésnek, amennyivel sikerülne pótolni a visszaállított otthonteremtési támogatásra fordítandó összeget.

Medgyessy Péter elmondta: NEM állítják vissza a tőzsdei árfolyam-nyereségadót, és elmondta azt is, hogy ő vállalja a döntését, ami szerinte szükséges volt.

Orbán Viktor elmondta: ha igaz, hogy a szocialisták a gazdagoktól a szegények felé akarják terelni a pénzt, akkor mégis csak jobb lenne visszaállítani a tőzsdei árfolyam-nyereségadót.

Egészségügy

A Fidesz elnöke rámutatott: olyan magasra emelte a kormány a gyógyszerek áfáját, hogy ennél sok európai országban alacsonyabb. Ezen változtatni kellene, legalább a nyugdíjasok, a rászorulók és a nagycsaládosok által leggyakrabban használt gyógyszerek áfáját csökkenteni lehetne. Medgyessy Péter szerint azért volt szükség erre a döntésre, mert az Orbán-kormány nem állapodott meg erről a kérdésről másképp az EU-val. Orbán Viktor rámutatott: ez nem függ a megállapodástól, van lehetőség az áfacsökkentésre. Medgyessy Péter erre kijelentette: ha a Fidesz segítségével sikerül megtalálni a módját, akkor elgondolkodik az áfacsökkentésen.

Fotó: Névai Gábor/www.orbanviktor.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek