Gázáremelés: a számlák és Csillag számai nem egyeznek
Lázár Mózes fideszes képviselő hétfőn a parlamentben interpellációban kérdezte a gázárakról Csillag Istvánt. A honatya egy budapesti nyugdíjas esetét említette, aki a legalacsonyabb fogyasztási kategóriában idén 9,5%-os növekedést tapasztalt, miközben ugyanannyi gázt használt el, mint tavaly.
Dátum: 2004-03-01 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:33.699056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázár Mózes emlékeztetett: korábban csak 3,8%-os gázáremelésről volt szó, amelyet kiegészítve a 3%-os áfa-növekedéssel együtt is csak 6,8%-os emelkedés lenne elfogadható. A képviselő elmondta: megkereste a Fővárosi Gázművek Rt. Kereskedelmi és Szolgáltatási Igazgatóságát, akik megerősítették az emelés mértékét.
- Komoly retorikai és matematikai bravúrt hajt végre a kormány, ha ezek után még mindig úgy számol, hogy az emelés nem haladja meg a 6,8%-ot - mondta a képviselő. Hozzátette: ezzel az lehet a cél, hogy a rengeteg szorzó és fogyasztási kategória dzsungelében elvesszen az ember, és ne tudja nyomon követni a tényleges árváltozást.
- Igaz-e, hogy a fűtőértékre vetített lakossági gázárat 25%-kal emelte a kormány és, hogy a lakossági alapdíj is ugyanilyen mértékben nőtt, valamint elismerik-e, hogy a tehernövekedés jóval meghaladja az inflációt? - tette fel a kérdést Lázár Mózes.
Csillag István válaszában a kompenzációra hivatkozva próbálta enyhíteni a tényeket.
Lázár Mózes a választ nem fogadta el.
- Nekem számláim vannak, önnek pedig számai - mondta a miniszternek.
fidesz.hu