Mi a helyzet Kulcsár Attilával?
Mikor mondanak igazat a kormánytagok a K&H Equitiesnél történt milliárdos csalássorozattal kapcsolatban - kérdezte Kovács Zoltán fideszes képviselő hétfői, Lamperth Mónikához intézett interpellációjában.
Dátum: 2004-03-01 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:34.303599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy érdekes fejleményeknek lehetünk tanúi a pénzmosási ügyben, hiszen a Bácskai-perben a meghallgatott kormánytagok korábbi nyilatkozataiknak ellentmondó dolgokat állítottak. Az ügy kirobbanásakor az ellenzék több kérdést tett fel azzal kapcsolatban, hogyan fordulhatott elő, hogy Kulcsárt és az egyik szír pénzmosót a rendőrség kiengedte az országból. Ekkor a kormánytagok hazudozással és a tények elferdítésével vádolták az ellenzéket - mondta a képviselő.
Mint mondta, mára nyilvánvalóvá vált, hogy a rendőrségnek és a nemzetbiztonsági hivatalnak jelentős számú bizonyítási adat állt rendelkezésére már 2003 júniusában Kulcsárral kapcsolatban. Lamperth Mónika perbeli meghallgatásán azt állította, hogy Bácskai 2003. június 27-én kereste fel, és tájékozatta, hogy komoly aggályai vannak Kulcsárral kapcsolatban. Ennek ellenére Kulcsár július elsején a belügyminiszter és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat tudtával elhagyhatta az országot. Nyilvánvaló, hogy a kormány felelős tagjai tisztában voltak Kulcsár Attila üzelmeivel, hiszen a hivatalos szervek megfigyelték a gyanúsítottat - mondta Kovács Zoltán.
Amennyiben mindez valóban így van, akkor hogyan fordulhatott elő, hogy Kulcsár Attila minden gond nélkül átléphette a magyar - osztrák határt július elsején? Miért várt a belügyminiszter az intézkedések megtételével, ha már júniusban tudott Kulcsár üzelmeiről - kérdezte a képviselő.
A belügyminiszter helyett válaszoló államtitkár kijelentette, hogy mindenki másképp emlékszik az ügy kirobbanásának részleteire. Mint elmondta, ő úgy tudja, hogy a hatóságoknak nem volt jogalapja feltartóztatni Kulcsárt a határon.
fidesz.hu