Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újpest az Alkotmánybírósághoz fordul a főváros forrásmegosztási rendelete miatt

Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul az újpesti önkormányzat a főváros szombaton elfogadott forrásmegosztási rendelete miatt - nyilatkozta a városrész polgármestere hétfőn.


Dátum: 2004-03-01 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:34.591868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Derce Tamás elmondta: az AB testület korábban megállapította, hogy alkotmánysértő az a gyakorlat, ahogy a főváros elosztja a központi forrásokat és a fővárosi kivetésű adókat a 24 budapesti önkormányzat között. Az Alkotmánybíróság törvényalkotásra kötelezte ez ügyben a parlamentet. Tavaly decemberben az Országgyűlés a korábbi gyakorlatot törvényi szintre emelte, s ezzel nyilvánvalóan újabb törvénysértés történt - tette hozzá.

Derce Tamás valótlanságnak, illetve a tények nem ismeretének tulajdonítja Gy. Németh Erzsébet MSZP frakcióvezetőnek a forrásmegosztás kapcsán tett azon kijelentését, miszerint idén az önkormányzatok a tavalyinál 18,5 százalékkal több állami pénzt kapnak. Szomorúnak nevezte a polgármester azt, hogy a törvény megalkotásban Gy. Németh Erzsébet nem csupán a főváros legnagyobb frakciójának vezetője, hanem az Országgyűlés szocialista frakcióvezető-helyetteseként is részt vett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek