Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A City polgármestere a csatlakozó országokba készül

A csatlakozó országokban becslések szerint 2 millió, a jelenlegi EU-országokban 300 ezer új állást teremt az unió bővítése - mondta hétfőn a londoni City polgármestere, aki a következő hónapokban végigjárja az új EU-tagállamokat. Londoni elemzői vélemény szerint a bővítésnek gyakorlatilag észrevehetetlen gazdasági hatása lesz az EU egészére.


Dátum: 2004-03-01 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:36.449196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Robert Finch, a brit főváros külön életet élő pénzügyi központjának idei polgármestere - Lord Mayorja - újságíróknak adott londoni háttértájékoztatóján azt mondta: a City nemcsak londoni és nem is csak brit intézmény; tevékenysége hatással van az unió egészének gazdaságára. Ezért nevezte fontosnak a citybeli lehetőségek személyes megismertetését a csatlakozó országban.

A Lord Mayor szerint a Cityben csak az Európai Unióból több mint száz bank van jelen, ezer milliárd euró feletti összesített mérlegfőösszeggel.

Finch már a héten megkezdi látogatássorozatát a csatlakozó országokban; csütörtökön Lengyelországba utazik. A City intézményrendszerét működtető Corporation of Londonnál az MTI-nek elmondták, hogy a Lord Mayor júliusban látogat Magyarországra.

Robert Finch szerint az új tagállamok évente 11 milliárd eurót adnak hozzá az EU hazai össztermékének értékéhez.

A City egyik legnagyobb befektetési házának hétfői elemzése szerint azonban a bővítés a jelenlegi EU egészére elhanyagolható gazdasági hatással fog járni.

A JP Morgan, a világ második számú pénzügyi szolgáltatója befektetőknek kiadott heti feltörekvő piaci helyzetjelentésében azt írta: már az egységes belső piac és a közös valuta sem hozott gyógyírt a jelenlegi EU-tagállamok alapvető strukturális bajaira, vagyis a munkaerőpiac rugalmatlanságára, a vállalakozói dinamizmus és kockázatvállalás hiányára, a döntéshozatali bürokráciára. A 90-es években a jelenlegi EU-tagok a 30-as évek óta nem tapasztalt gyenge növekedést mutattak, az utóbbi három év növekedése pedig "egyenesen szánalmas volt".

A bővítés hozhatott volna a változást ebben, de az EU a jelek szerint ezt a lehetőséget is elszalasztja: a kormányok zöme politikai megfontolásokból hosszú időre elzárta a munkaerőpiacot az új tagállamok elől, a bővítés előtti intézményi reformkísérlet pedig látványos kudarccal végződött - áll a JP Morgan londoni elemzésében.

A ház szerint az EU bizottsága maga sem számol 0,5-0,7 százaléknál nagyobb GDP-értéknövekménnyel a bővítésből a következő egy évtizedben; az új tagok összteljesítménye a jelenlegi EU GDP-értékének alig 5 százaléka.

A JP Morgan szerint ráadásul az EU számára elérhető gazdasági haszon az eddigi megállapodások alapján is már jórészt realizálódott, a jelenlegi és az új tagok közötti kereskedelmi és tőkeforgalom drámai emelkedésével. Az elemzés szerint például Németország már 2002-ben csaknem annyit exportált a három legnagyobb csatlakozó országba, Magyarországra, Lengyelországba és

Csehországba, mint Olaszországba, jóllehet az olasz gazdaság háromszor akkora, mint a három csatlakozó országé együtt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek