Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árvízvédelmi készültség a Túron, belvíz Felső-Szabolcsban

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn a Túr mentén a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - tájékoztatott a szervezet vezetője.


Dátum: 2004-03-01 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:37.089420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kis folyón vonuló árhullám mellett az igazgatóság dolgozóinak munkát ad a belvíz is, a felső-szabolcsi térségben 700 hektár föld került víz alá, így ott másodfokú belvízvédelmi készenlét van érvényben - mondta Bodnár Gáspár igazgató.

A Túron a hét végi csapadék miatt alakult ki áradás, amely a vízügyi szakemberek véleménye szerint nem éri el a másodfokú készültség szintjét, viszont időben elnyúló apadás várható, ezért a gátak mentén fokozott figyelőszolgálatot rendeltek el.

A többi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyó vize is emelkedett, a Tisza például Tiszabecsnél másfél métert, a Szamos pedig Csengernél három métert áradt, de készültség bevezetésére még nem volt szükség.

A felső-szabolcsi térségben üzembe helyezték a tiszaberceli szivattyútelep gépeit, amelyek hétfőn nap közben 280 ezer köbméter vizet emeltek át a Tiszába, a belvíz által elöntött terület azonban az olvadás következtében nem csökkent.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek