Kolozsváron új vezetőséget választott a Babes-Bolyai Tudományegyetem
Nicolae Bocsan történész lett hétfőn a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem új rektora, miután az oktatási intézmény szenátusa új vezetőséget választott.
Dátum: 2004-03-01 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:39.632607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új rektor Andrei Marga helyébe lép a poszton. Ez utóbbi - aki 1996 és 2000 között román oktatási miniszter is volt - továbbra is tagja marad az egyetem vezetőségének, mivel a szenátus Margát a frissen létrehozott akadémiai tanács elnökévé választotta.
A Romániában újdonságnak számító akadémiai tanácsot egy neves nyugat-európai oktatókból álló egyeztető testület, valamint egy, a BBTE oktatóiból álló grémium alkotja majd. Az előbbiben helyet kapott Bilik István, a magyar rektorok konferenciájának titkára és Bázsa György, a debreceni egyetem volt rektora is.
Az amerikai mintára létrehozott testületeket azzal a céllal alapították, hogy az egyetem menedzselési kérdéseiben és a fejlesztési irányzatok meghatározásában döntsenek. Az egyetem vezetősége úgy véli, hogy ezek sokkal hatékonyabban látják el ezt a szerepet, mint az egyetem szenátusa.
A magyar tagozatot továbbra is két rektorhelyettes képviseli a vezetőségben. Így a magyar oktatók által megtartott előválasztás eredményeit figyelembe véve a szenátus Nagy László fizikusnak és Salat Levente politológusnak szavazott bizalmat. A magyar tagozat képviselete az akadémiai tanácsban kapott alelnöki tisztséggel is kiegészült. Ezt a tisztséget Szamosközi István professzor tölti be
négy évig.
MTI - fidesz.hu