Megválasztották két médiatestület tagjait
Az Országgyűlés megválasztotta a Magyar Rádió Közalapítvány, valamint a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének, valamint ellenőrző testületeinek tagjait és tisztségviselőit hétfőn.
Dátum: 2004-03-01 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:40.219804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntés értelmében március 1-jei hatállyal a Magyar Rádió Közalapítvány elnöke Gellért Kis Gábor, az MSZP jelöltje, a testület elnökhelyettese pedig Szadai Károly, a Fidesz delegáltja lett.
A grémium tagja lett - hétfői hatállyal - a szocialisták által delegált Agárdi Péter és Novák Gergely, a Fidesz által javasolt Hankiss Ágnes és Trombitás Zoltán, valamint Olajos Péter, az MDF és Szente Péter, az SZDSZ jelöltje.
A Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke március 22-től a szocialisták által javasolt Bíró Sándor, a testület elnökhelyettese pedig Rékási Róbert, a Fidesz delegáltja.
A Hungária Televízió Közalapítvány tagja lesz a Fidesz által javasolt Budai László és Veress László, az MSZP-delegált Farkas István és Ördögh Szilveszter, valamint Hamburger Mihály, az SZDSZ és Pálfy G. István, az MDF jelöltje.
A parlament a Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző Testülete elnökévé március 22-től Mészáros Lászlót, tagjának Marosi Györgyöt és Regős Sándort választotta.
A Hungária Televízió Közalapítvány Ellenőrző Testületének elnöke Gál András Levente, tagja Borboly István és Csallóközi Zoltán lesz, szintén március 22-től.
A plenáris ülést vezető elnök elmondta: az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének és tagjainak választása elmarad, mert az államfő és a miniszterelnök még nem tette meg közös javaslatát a testület elnökének személyére.
Szintén elmaradt a Magyar Televízió Közalapítvány Ellenőrző Testülete elnökének és tagjainak választása, mert a frakciók között vita van a testület megbízatása lejártának időpontját illetően.
MTI - fidesz.hu