Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rákellenes gyógyszert fejlesztettek ki

Olasz orvosok olyan vakcinát fejlesztettek ki, amely a jövőben esetleg alkalmas lehet bizonyos rákbetegségek megelőzésére.


Dátum: 2004-03-01 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:41.135712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A torinói egyetem kutatói által kifejlesztett oltóanyag megakadályozta rákos daganat kialakulását a kísérletekben felhasznált, daganatos betegségre hajlamossá tett patkányok felének szervezetében. Csupa olyan állatot használtak fel a kísérlethez, amelyben kimutathatóan megvoltak a rákra hajlamosító genetikai tényezők és olyan gócok, amelyekből gyakran alakul ki rákos daganat. A kifejlesztett vakcinával beoltott patkányok 48 százalékában nem indult meg a daganat kifejlődése, abban az állapotban maradtak az elrákosodásra hajlamos gócok, ahogy voltak, sőt némelyik esetben megkezdődött ezek eltűnése. Szakértők szerint ez a vakcina idővel döntő fontosságú módszerré válhat az elrákosodás veszélyével fenyegető gócok kezelésében, a daganat kifejlődésének megakadályozásában. Ehhez azonban még tökéletesíteni kell az oltóanyagot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek