Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aristide szerint amerikai államcsíny döntötte meg

A volt haiti elnök szerint az Egyesült Államok irányította államcsíny kényszerítette távozásra országából. Jean-Bertrand Aristide hétfőn a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva, valamint demokrata törvényhozókkal telefonon beszélve azt állította, hogy értésére adták, jobb ha most azonnal távozik, ha félti az életét és el akarja kerülni a vérontást.


Dátum: 2004-03-02 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:42.046336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai kongresszus két demokrata párti tagja, Waters Maxine és Charles Rangel képviselő viszont telefonon úgy értesült a megdöntött elnöktől, hogy elrabolták, lemondásra kényszerítették, s egy repülőgépre tuszkolva eltávolították az országból.

A Fehér Ház szóvivője "ostobaságnak" nevezte Aristide vádjait. Scott McClellan hangsúlyozta, hogy az amerikaiak intézkedtek Aristide és családja védelméről, amikor távoztak Hatiból, de nem vitték a repülőtérre, oda a volt elnök saját biztonsági embereivel ment.

Colin Powell amerikai külügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy Aristide saját biztonsági embereinek a kíséretében távozott Haitiből. Powell elbeszélése szerint Aristide szombat este felhívta az Egyesült Államok haiti nagykövetét tanácsot kérve tőle, majd saját embereit meghallgatva úgy döntött, hogy lemond és távozik az országból. "Előkészítettük távozását, ő pedig írt egy lemondó

levelet"- mondta Powell, s cáfolta, hogy a haiti elnököt elrabolták

volna.

"Nem hiszem, hogy igaz lenne, amit állít" - jelentette ki Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter hétfői sajtóértekezletén arra kérdésre, hogy az amerikaiak elrabolták-e a haiti elnököt. Rumsfeld kijelentette, hogy a külügyminisztériumra hagyja, hogy megmondja, mi történt.

Richard Myers tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnöke hozzátette, hogy Aristide nem katonai gépen hagyta el az országot, hanem egy olyan repülőgépen, amelyet a külügyminisztérium bérel.

Rumsfeld a sajtóértekezleten közölte, hogy összesen 1500-2000 amerikai katonát vezényelnek várhatóan Haitire.

P.J. Patterson jamaicai miniszterelnök már vasárnap közzétett nyilatkozatában megkérdőjelezte, hogy a haiti elnök önként távozott volna hivatalából és eltávolítását "veszélyes precedensnek" nevezte a demokratikusan megválasztott kormányokra nézve." Patterson a karib-tengeri közösség soros elnökeként keddre összehívta a regionális szervezet csúcstalálkozóját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek